Titokban avattak Horthy-szobrot - 2018.09.19
Horthy-szobrot avattak szeptember 15-én a Hajdúböszörményhez tartozó Bodaszőlőn (korábbi neve: Zelemér), az egykori kormányzót formázó alkotással együtt leplezték le Baltazár Dezső református püspök mellszobrát is – vette észre a Magyar Narancs. Az avatóünnepségen felszólalt Kiss Attila, Hajdúböszörmény fideszes polgármestere, illetve beszédet mondott Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész, karmester, Baltazár Dezső unokája.
Bodaszőlőn volt a kettős szoboravatás, mert egykor itt volt Baltazár püspök háza, ahol Horthy Miklós is látogatást tett 1927. június 3-án, miután jelen volt az akkor gróf Tisza István nevét viselő debreceni tudományegyetem központi épülete alapkövének letételén, majd még ugyanazon a napon Hajdúböszörményben az első világháborúban elesettek emlékművét avatta fel.

A szombati eseményről sem a megyei sajtó, sem a Magyarországi Református Egyház, sem a Tiszántúli Református Egyházkerület honlapja nem adott előzetest, és eddig nem is számolt be. Zetényi-Csukás Ferenc Facebook-oldala tudósított az eseményről, így derült ki a Horthy-szobor avatása. 

Hajdú-Bihar megyében a zeleméri avatást megelőzően két mű örökítette meg Horthy Miklóst. Az egyik a debreceni Református Kollégiumban található emléktábla, amit 2012 májusában avattak újra nem kis tiltakozástól kísérten, a másik pedig egy mellszobor, amit 2013 júniusában lepleztek le az 1300 lelkes bihari községben, Hencidán.

Orbán Viktor egy éve kivételes államférfinak nevezte Horthy Miklóst, majd Izraelben már azt hangsúlyozta, hogy „a magyar vezetés a második világháborúidején bűnt követett el azzal, hogy kiszolgáltatta a magyarországi zsidóságot a náciknak” .
(Magyar Narancs, Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Zentai Péter
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »