CEU: Orbán akkor is módosíthat, ha későn vette észre, meddig mehet el - 2018.09.14
Hallgassa meg
Kérdés, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tovább halad-e a CEU-ellenes úton, vagy arra jut, hogy túl nagy nemzetközi konfliktust okozott az egyetem körüli vita. Utóbbi esetben még van lehetősége a korrekcióra – erről beszélt a Klubrádióban a CEU rektorhelyettese, Enyedi Zsolt.
Elképzelhető, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök végig akar menni az eddigi úton, ami a CEU beáldozását jelenti. Ha azonban arról van szó, hogy nem tudta, meddig mehet el, nem érzékelte, hogy a viselkedése mekkora nemzetközi botrányt okoz majd, még van tere és ideje a módosításnak – mondta a CEU rektorhelyettese, Enyedi Zsolt a Reggeli Gyorsban.

A budapesti központú nemzetközi egyetem tisztségviselője megnyugtatónak tartja, hogy az Egyesült államok kongresszusának képviselői, a Republikánus párt, illetve az Európai Néppárt politikusai is kiálltak a felsőoktatási intézmény mellett.

A rektorhelyettes szerint Szijjártó Péter külügyminiszter tévedett, amikor az ATV-nek adott interjújában többek között arról beszélt, hogy a CEU nem tartja be a magyar törvényeket.

A CEU hosszabb távú magyarországi működése másfél éve bizonytalan, miután a parlament tavaly áprilisban úgy döntött, külföldi egyetem akkor folytathat Magyarországon oktatási tevékenységet, ha a működéséről kormányközi megállapodás született és a székhelye szerinti országban is ténylegesen felsőoktatási képzést folytat.

A CEU szerint megfelelnek az új követelményeknek, a kormány azonban máig nem hozott döntést az egyetem ügyében, vagyis nem írta alá az intézmény jövő évi működéséhez szükséges megegyezést New York állammal. Az egyetem illetékesei többször is arról beszéltek, ha nyár végéig nem rendeződik az ügyük, a bizonytalanság miatt nem tudnak hallgatókat toborozni a következő tanévre.

(Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Árpási Bence
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »