Még nem vacsoratéma a Fidesz a Néppártban - 2018.09.14
Hallgassa meg
A Sargentini-jelentés megszavazása után az Európai Néppárt fontolóra veheti a Fidesz kizárását a szövetségből, de a néppárti vezetők EU-csúcs előtti találkozóján a magyar tag eltávolítása még nem lesz terítéken – értesült a Reuters. A londoni Times pedig arról ír, hogy az Európai Bizottságnak hidat kellett volna építenie az EU keleti és nyugati fele között, de ehelyett hidat égetett. Nemzetközi lapszemle a Klubrádióban.
Orbán Viktor kezére játszik, hogy az Európai Parlament Magyarország megbüntetése mellett szavazott a demokratikus normák megcsúfolása miatt, a magyar miniszterelnök ugyanis
a jövőre esedékes uniós választások előtt a nemzeti szuverenitás bajnokaként tüntetheti fel magát – írja a New York Times a Reuters hírügynökség értékelését ismertetve.

Kint is bent is erősebb lett

Strasbourgi szereplésével Orbán Viktor a Reuters szerint megerősítette saját helyzetét belföldön és azon bevándorlásellenes pártok körében is, amelyek várhatóan növelni tudják majd jelenlétüket az Európai Parlamentben.

Ezt jelzi az is, hogy a francia pártok népszerűségét vizsgáló friss felmérés szerint csökken a különbség Emmanuel Macron francia köztársasági elnök Lendületben nevű, centrista irányzatú pártja és Marine Le Pen Nemzeti Gyűlés nevű unió- és migrációellenes, szélsőjobboldali populista mozgalma között. A kutatás eredményeit közlő Le Figaro szerint Macron Le Pennel készül párbajra.

A Fidesz kizárása nem lesz vacsoratéma

A New York Times által átvett anyagban arról is szó van, hogy a szerdai szavazás nyomán az Európai Néppárt fontolóra veheti, a Fidesz kizárását a szövetségből, bár az eljárást nem lenne könnyű végigvinni.

A néppárti vezetők, köztük Angela Merkel német kancellár a Salzburgban tartandó EU-csúcs előestéjén együtt vacsoráznak majd, de a dolgok jelenlegi állása szerint a Fidesz eltávolítása nem szerepel az étlapon – értesült a hírügynökség egy néppárti tisztségviselőtől.

A mélyebb ok

A londoni Times úgy vélekedett: a strasbourgi szavazás mélyebb oka az volt, hogy Magyarország és néhány más európai állam nem fogadja el a menekültek kötelező kvóta szerinti átvételét, és Brüsszelben, valamint Berlinben ezt az európai szolidaritás elárulásaként értelmezték. Ez azonban a brit konzervatív lap szerint rávilágít arra, hogy az ellenőrizetlen tömeges bevándorlás által előidézett konfrontáció miatt összeomlott az EU politikája.

Az unió nyugati és keleti része közötti megosztottságra Budapesten és Varsóban úgy tekintenek, hogy az önmagát szabályalkotónak kinevező Párizs és Berlin áll szemben azokkal a kisebb államokkal, amelyeknek e szabályokat alapvetően követniük kellene.

Építeni kellett volna, nem égetnie


Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének – írta a Times – hidat kellett volna építenie ezen álláspontok között, de ehelyett hidat égetett.

Juncker a jelek szerint azt hiszi, hogy a multilateralizmus látomásával és alternatív értékrendszerrel ellensúllyá teheti Európát a Trump vezette Egyesült Államokkal szemben. Ennek azonban az az eredménye, hogy az Európai Bizottság irányvonala zsákutcába vezet, és aláássa a nyugati szövetséget – fogalmazott a brit konzervatív sajtó vezető lapja.

Beszédlátványosság

A madridi El Pais szerint a Magyarország ellen indított eljárás megmutatja, milyen messzire jutott a populista önfejűségben az Orbán Viktor vezette magyar kormány, ugyanakkor bizonyítja azt is, hogy az unió szervei nem engedik az európai projekt aláásását.

A pozsonyi Sme úgy látja: az európai parlamenti képviselők belátták, ha most nem lépnek fel minden magyar szabadságjoga mellett, akkor további európai autokraták kaphattak volna zöld fényt például a független és kritikus sajtó elhallgattatásához, vagy éppen a befolyt adók felhasználásának átláthatatlanná tételéhez.

A szófiai Trud „beszédlátványosságnak” minősítette a vitát és a szavazást, kiemelve azt, hogy a hetes cikk tényleges életbe léptetéséhez a tagállamok egyetértésére lenne szükség.

Felkészül Lengyelország és Románia

A varsói Gazeta Wyborcza felhívja a figyelmet arra, hogy egyes kommentátorok szerint Lengyelország óhatatlanul arra az útra kerül, amelyen Magyarország jár, ám ezzel a nézettel szemben azt hozza fel, hogy Lengyelország az európai értékekhez jobban kötődő, emellett pedig fontosabb állam, mint Magyarország.

A bukaresti Adevarul meglátása szerint az európai értékekről szóló retorikával az európai szocialisták készek lehetnek arra, hogy – talán úgymond a szimmetria kedvéért – feláldozzák a börtönbüntetésre ítélt Liviu Dragnea vezette román szociáldemokrata pártot is.

Pont párttársait nem tudta meggyőzni az Orbán ellen szónokló frakcióvezető

A hamburgi Die Welt a dpa német hírügynökség alapján felhívja a figyelmet arra, hogy miközben a német kereszténydemokrata képviselők – tehát a Merkel vezette CDU politikusai – csaknem teljesen egyöntetűen a Sargentini-jelentés mellett szavaztak, a bajor CSU, a Keresztényszociális Unió négy európai parlamenti képviselője – az egyetlen Manfred Weber néppárti frakcióvezető kivételével – ellenszavazatot adott le.

Vagyis a CSU-s Weber álláspontja mellé éppen saját párttársai nem sorakoztak fel, a Bajorországon kívül működő CDU képviselői viszont zömmel igen.

(Kárpáti János/Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Turák Péter
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »