Nem akarnak olyan drasztikusak lenni, mint az ellenőrök - 2018.08.13
Hallgassa meg
Szerethetőbbnek gondolják magukat a vasúti kalauzok a BKK-s jegyellenőröknél, azért is kedvelik a munkájukat, mert úgy érzik, az utasok felnéznek rájuk. Nagy öröm ez számukra, és még jobban éreznék magukat, ha nagyobb pénz hírét hozná a fizetésük átutalását jelző sms – erről beszélt a Klubrádióban Kohán József, MÁV-kalauz, szakszervezeti vezető. Meg a diszkóvonatokról.
Különleges hivatás a vasúti jegyvizsgáló, mert nem csak egyszerűen „lyukasztania” kell a munkája során, hanem figyelnie kell az utas- és vagyonbiztonságra, és nem utolsó sorban saját épségére is. Ehhez pedig többek között nagyon jó arcmemóriára és éberségre van szüksége, ha kell hajnalban, napközben vagy este – mondta a Klubrádióban szakmája bemutatásakor Kohán József MÁV-kalauz, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) tagcsoport-vezetője.

Mivel ezeket a képességeket egy kalauz nem feltétlenül birtokolja születésétől fogva, a munkáltató rendszeresen tart számukra memóriafejlesztő tréningeket, majd a tudásukat tesztekkel ellenőrzi.

Felnéznek rájuk

Az is fontos, hogy az utasok elsősorban a kalauzoktól várnak segítséget, bármilyen kérdésük, problémájuk van – legyen szó csatlakozásról, késéről, vagy szinte akármi másról – mintha a jegyvizsgálóknak valami csodaszerük lenne. Ez azonban inkább széppé teszi a munkájukat, mert – főleg a kiemelt szolgáltatást nyújtó vonatokon – az utasok, mondhatni, felnéznek rájuk: számítanak a személyükre, fontosnak tartják őket – tette hozzá.

A feladataik kapcsán Kohán József azért azt is megemlítette, hogy a jegyvizsgálóknak nem úgy telik az idő, mint a munkavállalók többsége számára, hiszen bármilyen napra beoszthatják őket, napközben és este is, a vasutasoknak nincs hétvége vagy ünnepnap, a MÁV sosem szabadnapos – fogalmazott. Gyakran előfordul azonban, hogy egy-egy kalauz hosszú évekig ugyanazon az általa jól ismert néhány vonalon dolgozik, feltéve hogy maga nem kéri, más telepállomásra helyezzék át. Ennek jellemző oka lehet valamilyen magánéleti változás, például, hogy a kalauz másik városba házasodik vagy a barátja, barátnője – feltehetően tanulás vagy munka miatt – költözni kényszerül.

Mások, mint a BKK-ellenőrök

Kohán József arról is beszélt, hogy szerinte a kalauzok közmegítélése jobb, mint a buszokon, egyéb tömegközlekedési eszközökön dolgozó ellenőröké. Ennek kapcsán megjegyezte, a vasúti jegyvizsgálók igyekeznek mindig utasbarát módon végezni a munkájukat, és bár az érvényes díjszabások és utasítások szerint kell eljárniuk, a kalauz minden helyzetben elsősorban ember, ahogy azt az oktatásukon is elmondják nekik.

Szerinte olyan drasztikus fellépés, drákói szigor, amit a BKK-nál, illetve a BKV-nál tapasztalt, a vonatokon nem jellemző. Ezt igazolja szerinte az is, hogy a többi MÁV-dolgozóhoz viszonyítva is magasan a kalauzok elfogadottsága a legjobb – a pénztárosokkal egyetemben.

A diszkóvonat külön kategória

Konfliktusaik természetesen nekik is rendszeresen adódnak. A leggyakoribb problémák közé tartozik, hogy az utas otthon felejti a vasúti bérletét, a kedvezményes menetjegyhez szükséges igazolványt. Akadnak azonban olyanok is, akik eleve nem akarnak fizetni az utazásért.

Külön kategória a hétvégi „diszkós” vonatok közönsége, akik az esti szórakozásból reggel hazafelé utazva, a szokásosnál bátrabbnak érzik magukat, azt hiszik, többet megengedhetnek maguknak, mint máskor. Egy ilyen találkozásból adódó konfliktust a kalauzok attól függetlenül meg tudnak oldani, hogy épp tagbaszakadtak-e vagy sem, férfiak-e vagy nők. Nagyon talpraesettek a kollégák, próbálnak alkalmazkodni a helyzethez, és van, hogy szép szóval sikerül elsimítani a problémát – mondta.

Elégedett utas és pittyegő telefon

Összegezve a kalauzszakma szépségeit, Kohán József azt mondta, ha már egy embernek segíteni tudnak, és az utas megelégedve száll le, megköszönve az utazást, az már pozitív érzést okoz bennük. Ezen kívül az a pittyegő telefonhang is nagy örömöt tud okozni a jegyvizsgálóknak, ami a fizetésük átutalását jelzi, de még ennél is jobb érzéssel töltené el őket, ha a mostaninál több pénz érkezne a bankszámlájukra, mert azt tudni kell, hogy a kalauzok jelenleg nem sztárgázsiért dolgoznak – tette hozzá.

A bértárgyalásokon elért haladás mellett, azzal nőhet még a dolgozó fizetése, ha feljebb tud lépni a ranglétrán. Az első lépcsőfok a normál jegyvizsgálói státusz, a következő a vezető jegyvizsgáló, aki nélkül nem indulhat el egy szerelvény sem, ő az, aki utasítást adhat a vonatszemélyzet számára. Ehhez azonban „tömérdek” tananyagból kell sikeres vizsgát tenni. A szakma csúcsát a vizsgáló főkalauzi poszt jelenti, ők a többi kalauz munkáját és az utasokat is ellenőrzik, akár egy felügyeleti szerv. Jelenleg nagyjából négy tucat ilyen személy dolgozik a MÁV-nál.

A Kohán József kalauzzal készített interjú az Ötös című műsor archív anyagai közé tartozik, a beszélgetés ismétlésként hangzott el a műsor augusztus 7-ei, keddi adásában, a riporter Bódy Gergő volt. A hangfelvételt a cikk elején kattinthatja!

(Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Kovács Gabriella Anna
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »