Győri: Nem meglepő az ellenzék józsefvárosi veresége - 2018.07.09
Hallgassa meg
Nem csodálkozik a józsefvárosi polgármester-választás eredményén a vesztes ellenzéki jelölt, Győri Péter. A politikus a Klubrádióban azt mondta, elemezni kell, hogy a VIII. kerület legszegényebb lakói miért támogatták nagy arányban a fideszes indulót.
Győri Péter nem bánta meg, hogy elindult a józsefvárosi polgármester-választáson, annak ellenére, hogy számított a vereségre. A július 8-ai választás ellenzéki jelöltje a Reggeli gyorsban azt mondta, bár most sokan mérgesek, van aki csalódott, ő nem lepődött meg az eredményen, mert már a kampány során is hasonló arányokat érzékelt. Nagyon sokan elfordultak a politikától, illetve nem keltette fel az érdeklődésüket egy időközi polgármester-választás. Reális eredmény született tehát, amivel szembe kell nézni, és elemezni kell „okosan, és nem a szokásos módon”.

Győri Péter a Klubrádió műsorában hangsúlyozta, hogy a Fidesz épp a legszegényebb részeken kapta a legtöbb szavazatot, nagyon sokan voltak, akik a mostani kormányzó erőre voksoltak, miközben kilakoltatás vár rájuk. A legkiszolgáltatottabbak félnek a leginkább a hatalom ellenében szavazni, amit szintén elemezni kell – tette hozzá.

Arra is kitért, nem akarja az erőforrásaik közti eltérésre fogni a választás kimenetelét, de mérhetetlen volt a különbség a kormánypárti jelölt javára. A fideszes oldal „hegyeket mozgatott meg”, óriási pénzből gazdálkodhatott, míg az ellenzéknek fillérei is alig akadtak.

Győri Péter a demokrácia működése szempontjából a legsúlyosabbnak azt tartja, hogy nagyon kevesen mentek el szavazni, szerinte senki sem segíti az embereket abban, hogy részt tudjanak és részt is akarjanak venni a helyi politika alakításában.

Az időközi józsefvárosi polgármester-választáson a Jobbikon kívül minden országgyűlési ellenzéki párt, valamint a parlamenten kívüli Momentum is Győri Péter mögé állt, de kormánypárti ellenfele, a Fidesz-KDNP-jelölt Sára Botond így is nagy különbséggel, a szavazatok majdnem kétharmadával (62 százalékával) nyert. Győri Péterre a polgárok 36 százaléka szavazott.

A július 8-ai, vasárnapi voksoláson választásra jogosultak kevesebb mint negyede, 23 százaléka vett részt, a szavazást azután kellett kiírni, hogy az addigi polgármestert, a fideszes Kocsis Mátét áprilisban országgyűlési képviselővé választották, a két posztot pedig nem töltheti be egyszerre.

(Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Suba Krisztina
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »