Napi egy nyugodt szex – történelemformáló nemi vágyak - 2018.07.03
Hallgassa meg
Hogyan vonul végig az emberi histórián a szexualitás, és hogyan befolyásolta azt? Erről beszélgetett a Klubrádióban Kopcsik István, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke, aki számos példával illusztrálta mondanivalóját.
Bár a történelemkönyvekben nem találni róla túl sokat, a szexualitás végigvonul az emberi histórián a maga hagyományaival, a hozzá kötődő társadalmi és biológiai szokásrendszerrel. A történelem tele van hatalmas szerelmekkel, olyan férfiakkal és nőkkel, akik koruk szabályrendszereit megszegik, ami aztán történelemformáló erővé válik – erről beszélt Kopcsik István, a Történelemtanárok Egyletének alelnöke a Klubrádióban.

Mint a szakember a keddi Ötösben elmondta, már a Bibliában szereplő Dávid és Salamon is ebbe a körbe sorolható, akiknek több száz fős háremeik körül számos botrány alakult ki, majd jóval később az arab kalifátus és a szultanátusok kora is ebbe a vonalba illeszthető. Érdemes megemlíteni az antik világot is, amelynek sok, és talán még több hírhedt szereplője volt, ami a nemi élet krónikáját illeti. Az egyik ilyen Néró római császár volt, akitől kortársai szerint csak a legyek voltak biztonságban, más senki, így testvére sem.

Mint a szennycsatorna

Természetesen a keresztény Európa sem maradt ki a szexualitáshoz kapcsolódó skandalumok történetéből. Kontinensünk ókor utáni szerelmi történetéhez a reneszánsztól állnak rendelkezésre bővebben források. Ezekből kiderül, hogy az egyház igazából nem tudta kezelni a szexualitással kapcsolatos szabályszegéseket, sőt szinte törvényszerűnek tekintette a prostitúciót.

A kuplerájok szabályzatait gyakran kolostorokban, illetve a püspökségeken hozták, elfogadva, hogy a társadalomban szükség van az e fajta feszültséglevezető szelepekre is. Aquinói Szent Tamás is úgy látta, hogy a prostitúció nélkülözhetetlen, olyan mint a palotákban a szennyvízcsatorna. Szent Ágoston pedig arról értekezett, ha nem volnának a pénzért szexelő embertársaink, akkor a parázna vágyak tombolása lerombolná a társadalmat.

Receptre szexelt az érsek

A nemi élet örömeiben nem csak a világi népek, hanem az egyházi személyek is gyakran részesítették magukat, így pápák is. Kopcsik István megjegyezte, hogy a cölibátus intézményét gyakran úgy értelmezték, hogy az nem szexuális tilalmat jelent, csupán annyit, hogy a papoknak nem lehet hivatalos felesége.
Így gondolhatta Bakócz Tamás esztergomi érsek is, aki nagyon szerette a nőket, és az egyik első szifiliszes beteg volt Európában. A feltehetően a frissen felfedezett Amerikából behurcolt, szexuális úton terjedő kór kezelésére a pápa egy velencei orvost küldött hozzá, aki higannyal és életmódjavallatokkal próbálta gyógyítani a hatvan év fölött járó egyházi méltóságot. A doktor egyik rendelvénye az volt, hogy nagy hatalmú páciense szakítson időt napi egy nyugodt közösülésre.

A középkori európai szextörténelem tanulsága is az, hogy a legmerevebb rendszerekben is vannak kiskapuk, olyan lehetőségek, amelyek segíthetik levezetni a „gőzt”. A keresztény, feudális világban ezek közé tartoztak nem csak a bordélyok, hanem az ókori bacchanáliákból eredő karneválok is, amelyek idején legálissá vált a szabályszegés.

Szex, és más is

A prostitúció másik vonalának főszereplői a hetérák és gésák, akik egészen más szerepet játszanak, mint az egyéb szexuális szolgáltatók. Ők nem pusztán a nemi vágyak kielégítésével foglalkoztak, hanem lelki örömeket is adtak, valamint a szellemi, kulturális élményszerzés is a feladataik közé tartozott, jelentős javadalmazásért cserébe – hívta fel a figyelmet a történész.

Bár több korszakban és kultúrában a homoszexualitás volt az egyik legüldözöttebb nemi irányultság, ez is végigvonul az emberi történelmen. Sőt, egyes időkben és helyeken, így az ókori Hellászban mondhatni, virágzott a párkapcsolatoknak ez a formája. Szabályok azonban a görögöknél is voltak, azt például, aki a törvényes felesége helyett egy hetérát választott, bíróság elé állíthatták, egyes források szerint így járt az athéni államférfi, Periklész is, bár ebben nagy része lehetett a politikának is.

További részletek és válaszok a cikk elején kattintható műsorfelvételben. Érdemes meghallgatni!
A szexualitás történetéről folytatott beszélgetés további részleteit a cikk elején kattintható műsorfelvételből ismerheti meg. Érdemes meghallgatni!

A Kopcsik István történelemtanárral készített interjú az Ötös című műsor július 3-ai adásában hangzott el, a riporter Bódy Gergő volt.

(Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Nagy Nikolett
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »