Veszélyben a pálinka kedvezményes adózása - 2018.05.17
Hallgassa meg
Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot a szeszes italok diszkriminatív adóztatásának megszüntetésére.
A Bizottság indokolással ellátott véleményt küldött Magyarországnak, mert véleménye szerint bizonyos párlatokra vonatkozó adószabályok kedveznek a helyi termékeknek, amivel Magyarország megsérti az erre vonatkozó uniós irányelvet. A bizottság szerint uniós jogba ütközik, hogy a gyümölcspárlatok, például a pálinka, valamint a növényi eredetű italok tekintetében Magyarország mentességet biztosít a népegészségügyi termékadó alól.

Ez a kötelezettszegési eljárás második szakasza. Ha a magyar kormány két hónapon belül nem módosítja a  rendelkezéseit, a bizottság az Európai Bíróság elé viheti az ügyet. Számos olyan intézkedés van, amellyel a magyar kormány viszonylag gyorsan és olcsón javíthatott volna a levegő minőségén, de a javaslatok ellenére ezeket nem tette meg – ezt mondta a Klubrádiónak a Levegő Munkacsoport elnöke. Lukács András szerint a elsősorban a lakosság szokásainak megváltoztatására és a környezetvédelmi hatóságok megerősítésére lenne szükség.

Miután folyamatosan fennálló jogsértésről van szó, komoly pénzbüntetésre számíthat Magyarország – így látja a Párbeszéd európai parlamenti képviselője. Jávor Benedek szerint a magyar kormány és a főváros nem hogy nem javított a levegőminőségen, de a zöldterületek csökkentésével járó beruházásokkal és a budapesti behajtási díj szabotálásával még rontottak is az évek óta kifogásolt helyzeten.

A szakma még nem kapott értesítést a magyar kormány és a Európai Bizottság között fennálló nézeteltérés következményeiről - mondta el a Klubrádiónak a Nemzeti Pálinka Tanács elnöke. Mihályi László a Klubrádiónak elmondta, ez súlyosan érintené a szakmát, ha végül bevezetnék a népegészségügyi adót. 

(MTI/Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Bálint Judit
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »