A Fidesz több területen is úgy tesz, mintha nem nyolc éve kormányozna - MSZP - 2018.05.17
Az MSZP szerint a miniszterjelöltek a honvédelem, a belügy és az igazságügy területén is úgy tesznek, mintha az elmúlt nyolc évben nem a Fidesz-kormányzott volna.
Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, azért szembesítik a Fidesz-kormányt az elmúlt nyolc évvel, mert a miniszterjelöltek úgy adják elő nemzetépítő javaslataikat, mintha nem a Fidesz-KDNP kormányozna 2010 óta.
Szerinte Trócsányi László, az igazságügyi tárca régi-új vezetője "a fideszes bűnözők" oldalára állt akkor, amikor elutasította Magyarország európai ügyészséghez történő csatlakozását. Hozzátette: a honvédség állapota önmagáért beszél, az elmúlt nyolc évben, mintha nem történt volna semmi.

A frakcióvezető közölte, a Belügyminisztériumnak ahelyett, hogy a civil szervezeteket "vegzálja", a bűnözőket kellene fülön csípnie. Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes a honvédelem területén azt firtatta, ha Benkő Tibor miniszterjelölt szerint az alapjaitól kell a honvédséget felépíteni, akkor "a romboláson és a leépítésen kívül" az elmúlt nyolc évben mi történt ezen a területen. Az ellenzéki politikus kevesellte a honvédelmi költségvetés most ígért megduplázását és azt tudakolta, mit kíván tenni a kormány a létszámhiány mérséklése érdekében, illetve hogy a több százmilliós beruházásokat mikor és hogyan bonyolítják le.

Harangozó Tamás a belügy területén arról beszélt, hogy a magyar embereknek egyre inkább félnivalójuk lesz, ha a miniszter nem tesz semmit az országot fenyegető valódi biztonsági kockázatok, a bűnözők és terroristák Magyarországra történő rendszerszerű beengedése ellen. Szóvá tette a letelepedési kötvényeket, a kedvezményes honosításnál történt visszaéléseket, a moszkvai vízumgyár ügyét és azt mondta, ezek közös pontja a korrupció, az állami monopóliummal történő visszaélés. Azt követelik - folytatta - , hogy a jogszabályi kiskapukat zárja be a Belügyminisztérium és vonja felelősségre azokat, akik "a magyar hazát árulták" az elmúlt években.

A politikus azt mondta, a független igazságszolgáltatás szétverésének már korábban hozzálátott a kormány, de megtorpantak a kétharmados parlamenti többség hiánya miatt. A miniszterjelölti meghallgatáson kiderült, rendszerszerűen esnek neki ennek a területnek, ennek egyik legfontosabb eszköze a közigazgatási felsőbíróság felállítása lesz - magyarázta. Hozzátette: a függetlenség csorbítására lesz alkalmas azon bírók nyugdíjba küldése, akik a 1990 előtt kezdték pályájukat. Kitért arra is, hogy a minisztériumok felsorolásáról szóló, múlt héten elfogadott jogszabály szerint az egyik közigazgatási államtitkárnak vétójoga lesz a többi tárca összes szakmai vezetőjének kinevezésénél, osztályvezető szintig. A törvényben nem szerepel, melyik tárca államtitkáráról van szó.

Harangozó Tamás értékelése szerint "ez a bolsevik államszervezet mintapéldánya lesz, ha így fog működni".
Volt kérdés arról, hogy az MSZP-elnökjelöltségen gondolkodó Szanyi Tibor európai parlamenti képviselő azt javasolta, fel kell számolni az MSZP-t és Szocialisták néven új pártot kell nyitni helyette. Tóth Bertalan, aki már bejelentette, hogy indul az elnöki posztért, érdemben nem kívánta kommentálni Szanyi Tibor szavait, de azt elmondta: először a tartalmat kell helyre rakni, a pártot kell stabilizálni. Ha ez megvan, akkor lehet új brandben gondolkodni - közölte.

Szerinte a helyi közösségek megerősítése nélkül nem bővülhet az MSZP támogatottsága sem. Az MSZP létezett, létezik és létezni fog - hangoztatta. Kérdésre a frakcióvezető elmondta azt is, az MSZP-Párbeszéd nem vesz részt az Országgyűlés pénteki ülésén, ahol a miniszterek tesznek esküt. Úgy indokolt, nem kívánnak sem tapsolni, sem gratulálni annak a kormánynak, amely rendszerszintű manipulációval befolyásolta a választás eredményét.

(MTI)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Bolgár György
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »