Belengette Handó Tünde kirúgását az Országos Bírói Tanács - 2018.05.17
Durvul a vita Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és az őt ellenőrizni hivatott Országos Bírói Tanács között.
Az Országos Bírói Tanács felhívja az Országos Bírósági Hivatal elnökét, hogy haladéktalanul tegyen eleget fennálló törvényi kötelezettségeinek, tegye meg a szükséges előterjesztéseket, érdemben válaszolja meg az OBT felhívásait, és a felügyeleti tevékenység gyakorlásához szükséges tájékoztatásokat adja meg. Amennyiben ennek nem tesz eleget, az OBT megfontolja az eljárás kezdeményezését-  áll az OBT tegnapi üléséről készült összefoglalóban. Az OBT és Handó Tünde között a csata igazán januárban vált feszültté, amikor az Országos Bírói testület tagjai közé a bírói kar nagy részben Handóval kritikus bírókat választottak. Az OBT azzal vádolja Handót, hogy a bírói kinevezési gyakorlata törvénytelen volt, ezután Handó pedig azt mondta, törvénytelenül működik a bírói kar – írja a mérce a hvg.hu - ra hivatkozva.


A Klubrádió megkereste az Országos Bírósági Hivatalt. A kommunikációs osztály egy igen-nem felelettel válaszolt. Arra a kérdésünkre,  mely szerint helytállóak a portál értesülései? Valóban tartania kell Handó Tündének attól, hogy hamarosan nem ő fogja vezetni az OBH-t? a hivatal mindössze annyit válaszolt, hogy nem. Arra a kérdésünkre pedig , mely szerint a hivatal részéről látnak esélyt arra, hogy a kialakult vitákat valamilyen úton - módon minden fél számára megnyugtatóan rendezni lehessen, úgy válaszoltak, hogy igen.


(merce.hu/hvg.hu/Klubrádió.hu)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Kelen Károly - Rab László
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »