Új fegyverek kellenek a magyar katonáknak - 2018.05.16
Hallgassa meg
Eddig elsősorban a pénz hiányzott a Honvédség megújításához, ami a most kezdődő kormányzati ciklusban változhat – erről beszélt a Klubrádióban Szenes Zoltán, volt vezérkari főnök. A magyar katonaság egykori szakmai vezetője szerint elsősorban a katonák felszerelését kellene modernizálni.

A magyar hadseregnek haditechnikai modernizációra van szüksége, a fegyverek és a technika nagy része ugyanis nagyon régi – erről Szenes Zoltán, volt vezérkari főnök beszélt a Reggeli Gyorsban.

A Klubrádió műsorában nyilatkozó altábornagy szerint Benkő Tibor, leendő honvédelmi miniszter is erre gondolt, amikor a Parlamentben a honvédelmi bizottsági meghallatásán azt mondta, az alapoktól kell megújítani a honvédséget.

Szenes Zoltán szerint jelenleg a Gripen vadászgépek és a Mistral légvédelmi rakétákon kívül a magyar katonaságnál alkalmazott minden más technika – így a helikopterek, a harckocsik, a páncélozott szállítójárművek vagy a tüzérség – réginek számít.

Azzal kapcsolatban, hogy a leköszönő miniszter, Simicskó István hétfőn a Honvédséget lezüllesztő elődeiről beszélt, Szenes Zoltán azt mondta, minden miniszternek van felelőssége, de elsősorban mindig a pénz hiányzott a jelentős fejlesztésekhez.

A volt vezérkari főnök hozzátette, hogy ebben a kormányzati ciklusban várhatóan minden évben nő majd valamennyit a védelempolitikára szánt összeg.

(Klubrádió)

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Zentai Péter
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »