Az orbáni rendszer egy szélsőjobboldali lázadás a demokrácia ellen - Ungváry Rudolf - 2018.04.17
Magyarországon ma a diktatúrának olyan új irányzata van jelen, amely demokratikus álarcban valósítja meg a korábbi diktatúrákat. Ez ellen a jelenlegi ellenzék nem képes hatékonyan harcolni a kulturális beágyazottság okán – erről beszélt a Reggeli gyors vendégeként Ungváry Rudolf. Az író szerint a demokratikus jobboldalnak nincs pártja, a demokratikus baloldalnak pedig vezetője.
Semmit sem ért a szombati tüntetés – jelentette ki a publicista, amit egy személyes történettel igyekezett megmagyarázni.

„1947-48-ban, amikor Magyarországon a választások voltak, Svájcban hallgattam a rádióban a híreket. Emlékszem, hogy már akkor, 11 évesen pontosan tudtam, hogy egy olyan országba térek majd vissza, amelyben minden bezáródik, és hogy egy borzalmas világba fogok hazamenni. Most a választások után a barátaimmal beszélgetve azt tapasztaltam, hogy a felszín alatt egy olyan szomorúság húzódott meg, ami az akkori, 1947-48-as helyzetet fejezte ki.”

Ungváry Rudolf a tüntetéssel kapcsolatban megjegyezte, öröm, hogy ennyien voltak, és ez kifejezi az ország egyik felének a politikai hangulatát. De a tömeg jól nevelt és majdhogynem naiv volt, és abból, ami a tüntetésen elhangzott, a gyakorlati politikai cselekvés szempontjából semmi sem következik, „holott a helyzet végzetes.” 

Már a tavaly áprilisi tüntetések idején is megfogalmazódott az a kritika, hogy miért nincs egy karizmatikus, hiteles ember, aki vezetné a kormánykritikus megmozdulásokat – vette fel a műsorvezető, Szénási Sándor.

„Amilyen egy ország jobboldala, olyan a baloldala, amilyenek a konzervatívjai, olyanok a liberálisai” - fogalmazott a felvetés kapcsán Ungváry Rudolf, aki úgy látja, a két tábor látszólag egyazon kultúra része, de valójában ez nem igaz.

Kb. száz év után mára megmutatkozik a tragikus helyzet, hogy Magyarország a kultúra szempontjából valóban két részből áll. A szavazó lakosság fele – amely elfogadta és támogatta a Fideszt - azt mutatta meg nekünk, hogy egy hihetetlen társadalom-lélektani kísérletnek vagyunk az alanyai, amely kísérlet azt mutatja be, hogyan lehetett az ország lakosságának az egyik felét a téboly határán túlra tolni, vagyis elhitetni velük, hogy a zsidók a nemzet ellenségei.”

A publicista szerint most azt figyelhettük meg, hogyan lehet a lakosság egy részét abba az állapotba hozni, hogy elhiggyék, van egy alapvető ellenség, ami mindannyiunk biztonságát fenyegeti. A különbség csak az, hogy annak idején tényleg voltak zsidók Magyarországon, ma viszont nincsenek itt migránsok.

„Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az iszlám bevándorlás nem életveszély az euroatlanti kultúraára, ha rövid idő alatt, és pláne ha túl nagy számban történik. Hanem azt, hogy azért volt lehetséges egy ilyen politikai folyamatot megint lebonyolítani - 1938-44 után, csak most már nem a zsidók, hanem Soros és a migránsok ellen - , mert az ország két különböző kultúrájú tömbből áll.

Ungváry Rudolf vélekedése szerint az egyiket régebben úgy nevezték, hogy nyugatosabb, a másikat, hogy keletiesebb. A szegény baloldali liberálisok egy jelentős része pedig a kulturális különbségeket eleve nem kezeli az értékén, és úgy érzékeli, hogyha a gazdasági, szociális és politikai jogok rendben vannak, akkor a kulturális különbségek puszta toleráns együttélés kérdései. Márpedig ez nincsen így. Ráadásul a kulturális különbségekből fakadó problémák miatt a kulturális elnyomás ellen jogosult mindenki politikai eszközökkel védekezni. 

„Magyarországnak az a fele, aki áldozatul esett ennek a fideszes technikának, ami teljesen ugyanolyan, mint a zsidóellenes technikák voltak, az nincs felvértezve ez ellen. Nem tudunk harcolni Magyarország másik fele ellen, mert ők is a mieink, és nem tudunk teljesen függetlenek lenni a saját kultúránkkal, ettől a másik Magyarországtól, és ez egy borzasztó helyzet” - fogalmazott a publicista.

Szénási Sándor erre azt mondta, ahogy ő látja, az ellenzék megelégszik egyfajta lenezéssel, és inkább megvetéssel tekint a másik Magyarországra, de ezzel nem sokra megyünk.

„Nem vagyunk felvértezze azzal szemben, hogy az ilyen különbségek néha életveszélyesekké, de legalábbis politikaiakká válnak. És az a tanácstalanság, ami ma uralkodik az ellenzéki térfélen, az valójában ebből fakad. Azért nincsenek karizmatikus vezetők, mert nem tudnak erre a kérdésre választ adni” - vélekedett Ungváry Rudolf.

Az publicista beszélt úgy vélte, ez a rendszer, ami most a végső fázisába lépett, valójában egyáltalán nem legitim. Mindazok a politikai erők, aki eddig abból indultak ki, hogy itt mégis legitim kormányról van szó és mégiscsak valamennyire van demokrácia, teljesen félrevezették az embereket, és vele önmagukat is.

„Itt egy kétoldalú népámítás volt. Részben a kormány részéről, demagóg, fasisztoid, propagandisztikus eszközökkel, másrészt az ellenzék részéről, amely nem nézett szembe azzal, hogy kikkel áll szemben. Ez az ellenzék nem ellenfele, hanem halálos ellensége a kormánynak, és ezt a kormány fogalmazza meg lépten-nyomon.” Ezzel pedig egyetlen jólfésült demokratikus politikus sem tud mit kezdeni – tette hozzá.

A tüntetés fő követelés, az volt, hogy legyen új választás. Szabad-e előállni ilyennel, amikor valószínűleg nem teljesül – tette fel a kérdést a műsorvezető.

„Miért nem a választások előtt mozdult meg ez a tömeg? Akkor nem tudták, hogy a választási rendszer torzít? Már 1998-ban fel kellett volna ismerni, hogy a Fidesz egy diktatúrára törekvő párt. Végig arról volt szó, hogy demokratikus úton hoztak törvényeket többségi szavazással. Ezzel a többségi szavazással megteremtették a diktatúra alapjait. Hitler 1932 végén 36,5%-kal került be a parlamentbe, egy év alatt törvényekkel, legitim módon állította át a német politikai életet fasiszta diktatúrára.” - mondta Ungváry Rudolf.

Arra a felvetésre, hogy Magyarországon nem volt igazi totális fasizmus, az író így válaszolt: „A politikai szakirodalomban egyre inkább világos, hogy a diktatúráknak egy új irányzata jelenik meg, éppen az, ami demokratikus álarcban valósítja meg a korábbi diktatúrákat. Az orbáni rendszer egy szélsőjobboldali lázadás a demokrácia ellen. Az egész szóhasználatuk kifejezi ezt, és aki ezt nem ismeri fel, az súlyosan felelős azért, hogy ez a kormány ma teljes hatalmat gyakorol.”

Ha – ahogy ez most történt a Professzorok Batthyány Körének esetében - a Fideszhez hű értelmiség kicsit hátralép, a rendszer támogatói egyre inkább a kisemberek maradnak – jegyezte meg Szénási Sándor.

„Meg kellene érteni ezeknek a szegény embereknek a számkivetettségét. Kulturálisan különböznek attól a városi rétegtől, akik szombaton tüntettek, és nincs közöttük kommunikáció, sőt remény sincs a kommunikációra. A legnagyobb probléma az, hogy nincs egy demokratikus jobboldali párt. Márpedig a fasisztoid fideszes propaganda a jobboldaliak tömegét tudta maga mellé állítani, akiknek jelentős része jelenleg már befogott orral szavaz a Fideszre. De nem tudnak másra szavazni, mert olyan mélyek a sebek, amelyek a társadalmat megosztották, hogy egy baloldalira vagy egy liberálisra nem tudnak szavazni. A Jobbik azt ismerte fel, hogy van egy jobboldali piaci rés, egy középen lévő jobboldali párt számára, és elkezdtek középre húzódni.”

Azok a korábbi Jobbik-szavazók, akiknek most azt kell tudomásul venni, hogy nem lehet zsidózni, cigányozni, mert a pártvezetés mást kér, tulajdonképpen miért nem szavaztak át a Fideszre? Hiszen az egy szélsőjobboldali párt, és onnan még jönnek olyan hívószavak is, mint például genetika, „mi fajtánk”, „nem keveredünk”, amik nyilvánvalóan egy fajelméleti hívószavak – vetette fel a műsorvezető.

„Ahogy a Fidesz-szavazók polgáribb része befogott orral szavaz jelenleg a Fideszre, úgy a Jobbik szavazói nagyon érzelemvezéreltek, sokkal inkább, mint a baloldali szavazók. Márpedig azt az embert, akit esetleg meg lehet nyerni zsidóellenességgel, azt ugyanúgy meg lehet nyerni azzal is, hogy akik felette basáskodnak, azok korruptak, lopnak, csalnak, hazudnak.”

Úgy vélte, a Jobbik egész vezetősége ezt kommunikálta, és a fogékony emberek véleményidentitást tudtak kialakítani velük.

Azt mondják a szakértők, hogyha megtörténtek volna a visszalépések, akkor nincs kétharmad. Tehát nem a kulturális különbségek döntötték el ezt a választást, hanem az elit ostobasága? - kérdezte Szénási Sándor.

„Az a kulturális beidegződés, ami a balliberális oldalt irányítja, vezérli, éppen az tette lehetetlenné a lemondásokat. Ők nem különböznek az indulatiságukban, az önzésükben, a különböző szociális politikai manipulációra való kedvükben az ellenfeleiktől, még akkor sem, ha ők demokraták” - reagált a publicista.

Ungváry Rudolf szerint ezért már képtelenek voltak felismerni azt, ami miatt nekik feltétlenül le kellett volna mondani egymás javára, mégpedig hogy ők egy szélsőjobboldali, diktatórikus, fasisztoid rendszerrel állnak szemben.
 
„Nem voltak rá képesek, mert nem hitték el, hogy most végük, a torkukon van a kés. Ezért egyáltalán nem biztos, hogy 2022-ben a mostani értelemben vett választások lesznek, mert nincs rá biztosíték, hogy a Fidesz nem hoz olyan törvényeket, amelyek még az összefogást is megakadályozzák.” - vélekedett.

Hozzátette, Magyarországon két tábor árva jelenleg: a demokratikus jobboldal és a demokratikus baloldal. Az elsőnek tulajdonképpen nincs is tábora, a másodiknak pedig nincs vezetője.

Ha az ellenzék képtelen túllépni a saját érdekein, akkor mi az, ami ennek a diktatúrának gátat szabhat? - kérdezte Szénási Sándor.

„Csak az idő. A tüntetés egy kaotikus folyamat első állomása volt, és a tüntetők képviselik a teremtő káoszt. De a káosznak időre van szüksége. Most ugyan itt van az Európai Unió és sokan azt hiszik, hogy majd segíteni fog. De nem fog, mert az unión belül nagyon különböző érdekek vannak, és Magyarország érdeke valahol a sor legvégén kullog. A politika nem az erkölcs, hanem a mérlegelés művészete, és lesznek pártok, akik valamilyen szövetségest látnak Orbánban.”

A beszélgetés az április 16-i Reggeli gyorsban hangzott el.

(Klubrádió, Kovács M. Veronika)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Fon Gabi
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »