Több ellenzéki párt is folytatja a tüntetést - 2018.04.16
Hallgassa meg
Hallgassa meg
Hallgassa meg
Hallgassa meg
Hallgassa meg
Újabb tömegdemonstrációkat szerveznek, de gondolkodnak más eszközökön is – erről beszélt a szombati Mi vagyunk a többség elnevezésű tüntetés egyik szervezője a Megbeszéljükben. Gulyás Balázs szólt arról is, hogy az ellenzéki pártoktól több aktivitást várna.
A kormányellenes megmozdulás szervezője elismerte, hogy az esetleges parlamenti bojkottal 500 milliós támogatást veszítene az ellenzék, amely így létét is veszélybe sodorhatná. Hozzátette: a tömegdemonstrációkat folytatják, de - mint mondta - gondolkodnak más eszközökön is, bár ezekről bővebben nem beszélt.

A Momentum részt vesz a szombati újabb demonstráción, és remélik, hogy a tüntetéshullám folytatódni fog – mondta korábban a Klubrádiónak a párt budapesti elnöke. Bedő Dávid ugyanakkor arról is beszélt, hogy szerintük új választás helyett inkább új választási rendszert kellene követelni. A tüntetés kapcsán megjegyezte azt is, hogy a Momentum mindig is a jobb- és baloldali „szekértábor-logikával” szemben foglalt állást.

Az április 14-i tüntetés azt jelezte, hogy minden korábbinál nagyobb az igény az ellenzék munkájára – vélekedett az Együtt elnöke. Juhász Péter kijelentette: ott lesznek a következő demonstráción is. Annak kapcsán, hogy a tüntetésen a civilek teljes körű összefogást kértek az ellenzéktől, Juhász Péter azt mondta, ő már több mint egy évvel ezelőtt ezt fogalmazta meg az Új Pólus kezdeményezéssel.

A szombati tüntetés követelései megerősítették a DK igazát abban, hogy most még jobban össze kell kapaszkodni az ellenzéki oldalon – erről beszélt a Klubrádiónak Gréczy Zsolt. A Demokratikus Koalíció szóvivője az esetleges együttműködések kapcsán úgy vélekedett, ki kell várni, hogy az egyes pártokban mi fog történni a tisztújítások után.

Mindenképpen megfontolja a tüntetésen megfogalmazott üzenetet az LMP – ezt mondta a párt szóvivője, Kanász-Nagy Máté, aki úgy látja, most nem a technikai egyezkedésnek van itt az ideje, az majd csak később válik aktuálissá. Jelezte, ahogy a mostani megmozduláson, úgy a következőn is jelen lesznek az LMP politikusai.

(Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Bódy Gergő
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »