Nem engedték Kunhalmiéknak, hogy átnézzék a Fidesz és a Lévai-párt ajánlásait - 2018.03.20
Hallgassa meg
Az MSZP budapesti elnöke a XVIII. kerületben kezdeményezte, hogy nézzék át a Fidesz és a Lévai Katalin-féle Lendülettel párt ajánlásait, van-e olyan egyezőség, mint több másik kerületben. A helyi jegyző azonban nem engedte, hogy belenézzenek – írta meg az Index.
Korábban Zuglóban találtak gyanús egyezést a fideszes jelölt, illetve Lévai Katalin ajánlásain, amiért az NVB el is utasította a korábbi szocialista miniszter nyilvántartásba vételét. Ennek kapcsán több kerületben is elkezdték vizsgálni, történt-e eddig fel nem fedezett összejátszás, Erzsébetvárosban és Terézvárosban pedig találtak is hamis ajánlásokat a Lendülettel párt papírjain.

Az MSZP budapesti elnöke Pestszentlőrincen is szerette volna átnézni, hogy van-e egyezést Fidesz és a Lévai Katalin-féle Lendülettel párt ajánlásait, de a XVIII. kerületi jegyző ezt nem engedélyezte, mondván, hogy már lezárultak az ezzel kapcsolatos feladatok. 

Kunhalmi Ágnes a Klubrádiónak megerősítette, holnap ismét kezdeményezik, hogy betekinthessenek az iratokba. 

(Index/Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Bubnó Márk
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Egész életemben rettegtem a repüléstől »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »