Ficóék maradására tippelnek - 2018.03.12
Hallgassa meg
Örülnek, hogy a Híd-Most a Fico-kormány része – mondta a felvidéki magyar-szlovák párt alsóbb vezetőiről a parameter.sk főszerkesztője. A portál vezetője szerint a pozsonyi kabinet nagy átalakítások árán, de valószínű, túléli az újságíró-gyilkosság után kirobbant kormányválságot. Erre rímelt, hogy a a szlovák belügyminiszter hétfőn bejelentette lemondását.
Inkább marad a szlovák kormány, de komoly átalakításon esik át – vélekedett a parameter.sk főszerkesztője, Barak László.

A szlovákiai magyar hírportál munkatársa a Klubrádióban felelevenítette, hogy a február 25-én elkövetett újságíró-gyilkosság után kormányválság alakult ki az országban, a Smer-kormány stabilitása pedig a Híd-Most párt esetleges kilépésén múlhat.

A felvidéki újságíró kifejtette, a magyar-szlovák párt megosztott a kérdésben, hiszen míg a Híd-Most szlovák kulcsemberei távoznának, addig az alsóbb vezetők örülnek, ha a pártjuk a kormánykoalíció része, a magyarlakta településeken pedig kevésbé voltak jellemzőek az elmúlt napokban országszerte tapasztalható tüntetések.

A belpolitikai válságot kirobbantó gyilkosság áldozata Ján Kuciak 27 éves újságíró és jegyese, Martina Kušnírova. Az elkövető és a felbujtó egyelőre ismeretlen, de a bűncselekményhez a közvélemény és a hatóságok szerint is köze volt Kuciak munkájának. A fiatal újságíró a halála előtti hetekben az olasz bűnszervezet, a´Ndrangheta kelet-szlovákiai kötődéseivel, valamint a kormányzó Smer maffiához fűződő kapcsolatával foglalkozott.

A parameter.sk főszerkesztőjével készített interjút követően néhány órával a szlovákiai kormányválság újabb fontos fejleményeként bejelentette lemondását Robert Kalinák szlovák belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes. A politikus Pozsonyban tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján döntését azzal indokolta, hogy távozásával is szeretne hozzájárulni az országban kialakult helyzet stabilizálásához.

Kalinák lemondását a Most-Híd örömmel fogadta, Robert Fico pedig az eddigi kormányai egyik legtehetségesebb miniszterének nevezte.

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Szunyogh Szabolcs
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »