Aláírással is megerősítették az egészségügyi bérmegállapodást - 2018.02.14
Aláírásukkal is megerősítették az egészségügyi dolgozók béremelésével kapcsolatos január 24-én létrejött és bejelentett megállapodást a sztrájktárgyalásban résztvevő szervezetek és az egészségügyért felelős államtitkár - közölte az államtitkárság szerdán az MTI-vel.

A kedden aláírt dokumentumot a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) képviselője látta el kézjegyével, de a megállapodást szintén aláírták a sztrájktárgyalásban közreműködő stratégiai partnerek, így a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) képviselői.


Az államtitkárság emlékeztetett, a 2016. szeptember 20-án a felek között létrejött megállapodást azért módosították, hogy belekerüljön az egészségügyi szakdolgozók előrehozott bértáblaemelésének mértéke és hatálya, vagyis az, hogy a 2018. november 1-jétől esedékes 8 százalékos emelést előrehozták idén január 1-jére. A 2016. őszi megállapodás értelmében a szakdolgozók 2016. szeptember 1-jétől átlagosan 26,54 százalékos, 2017. november 1-jétől 12 százalékos, 2018. január 1-jétől 8 százalékos és 2019. november 1-jétől szintén további 8 százalékos alapbéremelésben részesülnek.


A tárgyaló felek megállapodtak abban, hogy a 2016. szeptember 1-jétől bevezetett, a szakdolgozókra vonatkozó bértábla belső arányainak igazságos helyreállításához milyen mértékű korrekcióra van szükség. A megállapodás módosítása azt is tartalmazza, hogy 2018. január 1-jétől az Országos Mentőszolgálat dolgozói - a szakdolgozói 8 százalékos béremelésen felül - további 10 százalékos mértékű illetményemelésben részesülnek. Ez az alapbéremelés a kivonuló állomány és mentésirányításban foglalkoztatottak mellett a gazdasági, műszaki, ügyviteli és fizikai dolgozókra is kiterjed az Országos Mentőszolgálatnál - emelték ki.
A keddi tárgyaláson a partnerek szóban abban is megállapodtak, hogy a következő fordulókon áttekintik a gazdasági-műszaki, ügyviteli és fizikai munkakörben dolgozók helyzetét, és megvizsgálják, hogy milyen pótlékrendszerrel lehet bérfejlesztésben részesíteni őket is. Áttekintik és előkészítik azt is, hogy a korábbi, a védőnők javára megtett kormányzati intézkedések pénzügyi forrása milyen módon juttatható el garantáltan a védőnők számára - olvasható a tárca közleményében.


Kitértek arra is, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ vállalta, írásban hívja fel minden, a fenntartásában lévő intézményvezető figyelmét, hogy az előrehozott 8 százalékos béremelést február 20-án hóközi kifizetéssel kell a munkavállalóknak megkapniuk. Az államtitkárság hangsúlyozta, az ágazati béremelés összegét a dolgozónak meg kell kapnia, annak mértékét a munkáltató a korábbi illetménykiegészítés terhére nem számíthatja be, vagyis senki sem kaphat kevesebb vagy ugyanannyi bért, mint a bérintézkedés előtt. A tárgyalások március 1-jén folytatódnak.

(MTI)

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Böcskei Balázs
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Egész életemben rettegtem a repüléstől »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »