Csütörtökön folytatódik az önkormányzati dolgozók sztrájkja - 2018.02.12
Csütörtökön folytatódik az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja, amely ezúttal öt napon keresztül tart majd - jelentette be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Boros Péterné azt mondta, ötödik alkalommal szerveznek sztrájkot a több mint 18 ezer önkormányzati köztisztviselő érdekében, akiknek tíz éve nem emelkedett a keresetük, a kormány pedig nem ül velük tárgyalóasztalhoz. Hozzátette: azt kérik, hogy aki támogatni szeretné a sztrájkolókat, az a sztrájk idején viselje ruháján a szolidaritás kék színét vagy kék színű mosolygó figurát kitűzőként, vagy a közösségi oldalakon ossza meg a kék sztrájkplakátokat és készítsen kék smiley-s arcképeket az összetartozás jeléül.
Közölte, azok csatlakozását várják, akik szeretnék kifejezni kormányalkalmazottként, állampolgárként az állammal mint munkáltatóval szembeni elégedetlenségüket. Azok is csatlakozhatnak, akiknek ugyan növelték a keresetét, de nem tudnak megélni a fizetésből, akik nem látják biztosítottnak a jövőjüket az állam szolgálatában, és akik szeretnék jelezni, hogy az állam rossz munkáltató - tette hozzá.


Mint mondta, akciójuk lényege nem "a kormányzati propaganda ágazati foglalkoztatotti átlagkereseti adatainak cáfolata", hanem annak felmutatása: az államnak dolgozók hogyan érzik, megbecsülik-e őket. A kék akcióval be lehet vallani, ha úgy érzik, hogy az állam nem becsüli meg a munkájukat - jegyezte meg.
Boros Péterné kérdésre válaszolva elmondta: a sztrájk ugyan csak három munkanapot érint (csütörtök, péntek, hétfő), de azért számítják ötnaposnak, mert a szombattal és vasárnappal együtt nem töri meg munkakezdés. Rámutatott arra, az önkormányzati dolgozók 40 százalékának nőtt ugyan a keresete, de ezt helyi forrásból fedezték. Azonban - tette hozzá - az önkormányzati munkavállalók többsége kistelepüléseken dolgozik, ahol a helyi adók nagysága nem teszi lehetővé, hogy helyi forrásból emeljék a kereseteket.
Megjegyezte: a helyi emelésekkel sem sikerült visszapótolni a 30 százalékos reálkereset-csökkenést, amit a dolgozók elszenvedtek, a fővárosban például 10 százalék volt a növekedés.
Boros Péterné egy kérdésre válaszolva elmondta: a Belügyminisztérium elismerte követelésük jogosságát és forintosították is a sztrájkkövetelést. Közlése szerint két kormányülésre is bevitte a tárca ezt, de nem történt előrelépés az ügyben. Tájékoztatása szerint követelésüket 42,5 milliárd forintból lehetne teljesíteni.
Az MKKSZ elnöke azt mondta, szeretnének tárgyalóasztalhoz ülni a minisztériummal és folytatni a tárgyalásokat.


A szakszervezet akciójához csatlakozott a Magyar Nők Szövetsége, amelynek elnöke, Alföldi Andrea arról beszélt, Magyarországon a dolgozó nők jelentős hányadát részben tradicionális okok miatt a közszférában foglalkoztatják. Emellett a közvélekedés szerint a közszféra állásbiztonságot, a gyermekneveléshez nagyobb támogatást ad, nagyobb a társadalmilag hasznos munkavégzés érzése és a bértáblák, előléptetések rendje miatt kisebb a diszkrimináció. Hozzátette: ez azonban nincs így, a magyar állapotokra a "ragadós padló" kifejezés illik, mivel a magasabb bérfizetések elérésére tett munkavállalói és munkáltatói párbeszéd elmaradása "a lét padlóján tartja a bértarifákat".


Közölte, a szakszervezeti követelés nem egyszerűen ágazati kérdés, a közszférában dolgozó nők számarányát tekintve nagyon is "nőkérdés". A közszférában tevékenykedők szakmai meg nem becsülése alapvetően a nők teljesítményének el nem ismerését is jelenti - jegyezte meg, hozzátéve, hogy ezért csatlakoztak a szakszervezet akciójához.

(MTI)

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Dési János
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »