Szigetvári Viktor lett az Együtt miniszterelnök-jelöltje - 2018.01.13
Az Együtt miniszterelnök-jelöltjének Szigetvári Viktort, választmányi elnököt választották meg. Az Együtt listavezetője pedig Juhász Péter, az ellenzéki párt elnöke lesz. A lista első 60 helyének felén női politikusok szerepelnek.

Szigetvári Viktor azt mondta az újságíróknak, hogy az Együtt az egyetlen olyan párt, amely felnőttnek tekinti a választókat, ezért nem fogják folytatni az elmúlt "évtizedek néphülyítését", nem tesznek betarthatatlan ígéreteket.     2018 tavaszának az lesz a tétje, hogy megtörik-e az Orbán-rezsimet - hangsúlyozta az új miniszterelnök-jelölt. 
A választás végkimenetele az is lehet, hogy abszolút többséget szerez egy baloldali, zöld és liberális pártokból álló koalíciós kormány, ahogy az is, hogy a Fidesz kapja a legtöbb szavazatot, mégis elveszíti abszolút többségét - mondta Szigetvári Viktor. 
Ma az összes olyan ellenzéki párt, amelyik saját miniszterelnök-jelöltet állított, úgy beszél a választókhoz, mintha egyedül készülne kormányt alakítani, annak ellenére, hogy mindenki tudja, a Fideszt csak egy koalíciós kabinet tudja megtörni - jelentette ki az Együtt miniszterelnök-jelöltje.     Egy rendszerváltó koalíciós kormányt kell létrehozni, és abból nem hiányozhat az Együtt - jelentette ki. 
Az Együtt továbbra is nyitott az egyéni választókerületi együttműködésre, mert az egyéni jelölti szavazat egy népszavazás Orbán Viktorról, a listaszavazat pedig a jövőről szól. Az Együtt a saját listája mellett azért kampányol, mert szerintük a szélsőjobboldali és a sok baloldali alternatívával szemben az Együtt az egyetlen liberális demokrata párt, amely szabad és igazságos társadalmat akar teremteni. 
(MTI, Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Árpási Bence
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Visszafelé számolom a napokat december végéig »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »