Mától új pénzforgalmi szabályok lépnek életbe Magyarországon is - 2018.01.13
Szombattól új pénzforgalmi szabályok lépnek életbe Magyarországon is, amelyek a PSD2, azaz a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló módosított uniós irányelv alapján számos kedvező változást hoznak a pénzügyi szolgáltatások terén. Az új szabályok több esetben kedveznek a bankkártya-tulajdonosoknak.

A módosítások egyik legkedvezőbb eleme az, hogy a korábbi 45 ezer forint helyett 15 ezer forintra csökken az a kárösszeg, amelyet az ügyfélnek kell állnia abban az esetben, ha ellopták a bankkártyáját. Sőt, még ezt az összeget sem kell befizetnie, ha a plasztikkártya ellopását, illetve jogosulatlan használatát a visszaélés előtt nem vehette észre, vagy a kár bekövetkezéséért a bank, vagy a pénzügyi szolgáltató tehető felelőssé, illetve ha az adott szolgáltató nem írt elő erős, egyértelmű ügyfél-hitelesítést a kártyás fizetésekre.


Továbbra is érvényben marad az a szabály, mely szerint a bank mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a jóvá nem hagyott fizetési művelettel összefüggésben a kárt a fizető ügyfél csalárd módon eljárva, vagy a kárt a kártyahasználati szabályok szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegésével okozta, például a PIN-kódot felírta a bankkártyára, így az másvalaki tudomására is juthatott.


Az enpenzem.hu portál a napokban részletesen írt arról, hogy szombattól, azaz január 13-ától a kártya ellopását, eltűnését bármikor díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségtől mentesen lehet bejelenteni a kibocsátó banknál. A letiltás feloldására is ugyanezt írják elő a jogszabályban. A költségmentesség csak magára a bejelentésre vonatkozik, a letiltási díj marad, sőt még nőhet is. A kártyapótlás díja várhatóan alacsonyabb lesz, mert a bankok legfeljebb a pótlással összefüggésben ténylegesen és közvetlenül felmerülő költséget számíthatják csak fel.


Kedvező változás az is, hogy kártya, illetve az ahhoz tartozó PIN-kód ügyfél részére megküldésével összefüggő kockázat ezentúl a bankot terheli.

(MTI)

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Árpási Bence
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Visszafelé számolom a napokat december végéig »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »