A főpolgármester saját zsebéből fizesse a nagyberuházások bírságait! - MSZP - 2018.01.12
Az MSZP felszólította a főpolgármestert, hogy a saját zsebéből fizesse ki a 3-as metró felújítása és a budapesti elektronikus jegyrendszer ügyében kiszabott bírságokat.
Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, Tarlós Istvánnak "nem lehet olyan vastag bőr a képén", hogy megint a budapestiekkel fizetteti ki a hibái árát. Kiemelte, ha Tarlós István "nem ért a szép szóból", vagyis a következő közgyűlésen nem fogadják el a 3-as metró állomásainak teljes akadálymentesítését, akkor a budapestiek azt egy népszavazáson erővel fogják kikényszeríteni.

Az ellenzéki politikus szólt továbbá arról is, hogy a január végi közgyűlésen javaslatot tesznek Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának menesztésére is.

Horváth Csaba elmondta, a főpolgármester téved, amikor két különböző hosszúságú időszakot, a 2006-2010 és a 2010-2018 közötti támogatásokat összehasonlítva az utóbbi időszakot próbálja sikeresebbnek beállítani arra hivatkozva, hogy akkor 218 milliárd forintot kapott a város a korábbi 190 milliárd forint helyett. "Tarlós Pistikének szeretném jelezni, hogy üljön le, ez most egyes!" - fogalmazott.

(MTI)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Sugár Ágnes
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Visszafelé számolom a napokat december végéig »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »