December 15. - 2017.12.15
December 15.

Tüntet a Jobbik, szerintük a demokráciáért, mások szerint csak magukért. Kinézünk a tüntetésre, majd megbeszéljük, hogy a párt szempontjából hogyan sikerült a demonstráció. 

Most épp az Együttnek van új ötlete a baloldal számára az együttműködés mikéntjéről. Ez alapján feladnának kb. 40 körzetet, maguknak pedig, ez nagy bátorságra vall, 15 egyéni körzetet szeretnének. De egyáltalán miért tudunk mi erről, ha a felek korábban azt mondták, a tárgyalóasztalnál fognak megállapodni, a választóknak pedig csak arról kell beszélni, milyen ország lesz Orbán után?

Önök még emlékeznek arra, hogy a Momentum aláírásokat gyűjt azért, hogy népszavazáson dönthessünk a civil törvényről. Önök sok aktivisták látnak az utcán, esetleg aláírtak már a pártnak? Megkérdezzük tőlük, gyűlnek-e már az aláírások.

Vajon rendben van, ha az óvodásoknak az utcán kell térdelniük, miközben a polgármester átad egy felújított útszakaszt? Megbeszéljük, mit tehetnek a szülők, a pedagógusok és a diákok, ha ilyesmire használják a politikusok a gyerekeket?

Végül beszélünk egy alkotmánybírósági döntésről, ami a pedagógusokat érinti, illetve arról, mit jelent a netsemlegesség, ami egy tegnapi döntés miatt veszélybe került.

Hattól Esti gyors, a műsorvezető Bálint Judit.

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Bencsik Gyula
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Visszafelé számolom a napokat december végéig »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »