Megegyezett a Tesco a szakszervezetekkel - 2017.10.13
Megállapodott a Tesco a szakszervezetekkel pénteken a béremelésről és a létszámbővítésről. A Tesco, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) közös közleményben ismertették, hogy a megállapodás a munkavállalók érdekeit és a hosszú távú, fenntartható fejlődést egyaránt szem előtt tartja, tartalmazza a bérnövekedéssel, valamint a munkaerővel és a toborzással kapcsolatos feladatokat.
A Tesco a megállapodás szerint 2017. szeptember elsejétől - visszamenőleg - bruttó 179 000 forintra emeli a havi bérminimumot. Minden teljes munkaidős, áruházi, valamint raktári munkatárs fizetése a cafeteriával legalább bruttó 191 000 forint lesz, ami kiegészülhet pótlékokkal és egyéb bérkiegészítéssel. Egy budapesti zöldségáru-feltöltő bére így jellemzően meghaladja majd a bruttó 220 ezer forintot - írták.  A Tesco a most bejelentett, idei negyedik béremeléssel együtt az elmúlt két évben már közel 9 milliárd forintot költött bérfejlesztésre. Ezen felül az áruházlánc az év első fél évében több mint 150 millió forintot fektetett be 1642 kolléga OKJ képzésébe, lehetőséget teremtve számukra a fejlődésre.

Megállapodás született arról is, hogy mely területeken vesznek fel több száz munkatársat, illetve melyek azok a területek, ahol hatékonyabb munkaszervezéssel jelentősen csökkenthető a munkavállalók terhelése.  A közlemény idézi Pártos Zsoltot, a Tesco ügyvezető igazgatóját, aki kifejtette: a társaság továbbra is hisz a párbeszédben és bízik abban, hogy a szakszervezetek a munkavállalók képviseletében a jövőben is valódi partnerként működnek együtt a Tescóval.  A szakszervezetek az egyeztetésen megerősítették, hogy a sztrájktárgyalások  megállapodással lezárultak, a sztrájkbizottságok működésüket befejezték.    Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke szerint a mostani béremelés eredményeként a kereskedelemben korábban nem tapasztalt mértékű béremelés valósult meg. Karsai Zoltán, a KASZ Tesco alapszervezet vezetője a megállapodást értékelve a közleményben kifejtette: "azzal a tudattal álltunk fel a tárgyalóasztaltól, hogy a konstruktív egyeztetésnek ebben a formában igenis van értelme. Hiszünk benne, hogy ugyanezt elmondhatjuk majd a jövő évre vonatkozó bértárgyalások lezárása után is."  

A szakszervezeti követelések elfogadása érdekében a KASZ és a KDFSZ szeptember 8-án 16 órától 24 óráig, szeptember 9-én pedig 10 órától 24 óráig tartott országos sztrájkot a Tescónál. Az áruházlánc korábbi közlése szerint szeptember 8-án a munkabeszüntetés miatt a Tesco áruházak 10 százaléka zárt be, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában okozott valamilyen fennakadást a munkabeszüntetés. Szeptember 9-én este az országban működő összesen 206 áruházból 27 volt zárva, 12 hipermarket és 15 kisbolt nem tudta fogadni a vásárlókat. A szakszervezet tájékoztatása szerint mintegy 4000-5000 Tesco dolgozó vett részt a munkabeszüntetésben. A Tescónál a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének 2500, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének pedig mintegy 1000 tagja van.  A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket. A cég mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.

(MTI)

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Szegő János
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Immár hivatalos: Gulyás Gergely a Fidesz-frakció új vezetője a posztot két éve betöltő Kósa Lajos után »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »