Nem nyomoznak tovább a fideszes által megrángatott újságíró ügyében - 2017.10.13
Hallgassa meg
Nem bűncselekmény újságírót rángatni és elvenni a telefonját, a rendőrség megszüntette a nyomozást - számolt be Halász Júlia újságíró a Facebookon. A 444.hu kollégáját májusban lecibálta egy lépcsőn, elvette a telefonját, fenyegette az újbudai önkormányzat kabinetvezető-helyettese egy nyílt fideszes rendezvényen. Az újságíró akkor feljelentést tett Szabó László ellen.
Halász Júlia, posztjában azt írta, már több hónapja, hogy Szabó László 11. kerületi Fidesz-tag lerángatott a lépcsőn, elvette a telefonom és fotókat törölt róla, mindössze azért, mert nem bírta elviselni, hogy egy olyan újságnak dolgozom, amit nem a kormány irányít.

Az újságíró szerdán kapott egy levelet a rendőrségtől, amiben közlik, hogy megszüntetik a nyomozást, mivel “nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem várható eredmény”.
Ebben Szabó Lászlót hosszasan mentegeti a határozat: szervező is volt, meg amúgy is csak a “karomat érintve kísért”, és tulajdonképpen önként mentem vele. 

De hogy miért mentem volna bárhova is, miközben a kameraállványom még a teremben volt és miért volt olyan fontos, hogy kirakjon az épületből, tehát azt, hogy mi is történt valójában, úgy tűnik, egyáltalán nem vizsgálták - írja.

Halász Júlia most szeretne betekinteni a nyomozati iratokba.
(Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Bencsik Gyula
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
A világhálón ma már megszámlálhatatlanul sok és sokféle tartalom elérhető »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »