Felmentették az etikus hacker fiút , aki feltörte a BKK online jegyrendszerét - 2017.08.21
Felmentették az etikus hackert, aki a BKK online jegyrendszerét törte fel. A fiú saját Facebook oldalán tette közzé, hogy az ügyészség helyt adott a Társaság a Szabadságjogokért ügyvédje által tett panasznak, ezáltal nem tekintik a továbbiakban gyanúsítottnak, így felmentették.
Az ügyészség megállapította, hogy a fiú valóban és nem cáfolhatóan a biztonsági rés feltárása és ennek közlése volt a BKK felé, amelyet két e-mail címre is megtett, de erre választ nem kapott.Megállapították, ahhoz, hogy kétséget kizáróan meggyőződjön a rendszerhibáról, szükséges volt a vásárlás befejezése; továbbá azt is, hogy a cselekmény vezetett ezen informatikai rendszer olyan módon történő kijavításához, mely kizárja a hasonló cselekmények kivitelezését a továbbiakban; a fentiek alapján pedig azt, hogy cselekménye nem veszélyes a társadalomra, mely a bűncselekmény megállapíthatóságának törvényi előfeltétele. Emellett megállapították, hogy a bejelentése közérdekű bejelentésnek minősül (ami büntethetőséget kizáró ok), mivel olyan körülményre hívta fel a figyelmet, melynek orvoslása a közösség érdekét szolgálja, de mivel cselekményem a társadalomra való veszélyesség hiánya miatt alapból nem minősül bűncselekménynek, ezt a továbbiakban nem vizsgálták. A fiú meg szeretné köszönni mindenkinek, aki bármilyen módon a segítségére volt. Meg szeretné köszönni a rengeteg felajánlást, továbbá külön a TASZ ingyenes jogsegélyét is. Úgy gondolja, hogy a rengeteg támogatás, segítség, mellette való kiállás nélkül nem lett volna képes ennyire erős maradni a legnehezebb helyzetekben is. Volt, hogy egy-egy egyszerű hozzászólás adott erőt, derítette jobb kedvre. (Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Kovács Gabriella Anna
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Immár hivatalos: Gulyás Gergely a Fidesz-frakció új vezetője a posztot két éve betöltő Kósa Lajos után »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »