A kormányakaratot szolgálná a fideszes tanácsadó iskolaigazgatói kinevezése - Mendrey László - 2017.07.10
Hallgassa meg
Az oktatási kormányzat tevékenységét nézve az történik az elmúlt hét évben, ami a rendszerváltás előtt is: a vezetés megpróbálja a maga emberét a megfelelő helyre eljuttatni – mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a Klubrádióban.
Mendrey László erről annak kapcsán beszélt, hogy korábban kiderült, a II. kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium igazgatói posztjára pályázik Ferencváros alpolgármesterének volt tanácsadója is. T. Zuggó Tünde vetélytársa az iskolát 25 éve vezető, de a nyugdíjkorhatárt elérő Zoltán László, és az igazgató-helyettes Cserfalviné Mészáros Zsuzsanna.

A 444.hu úgy tudja, nagy ellenállást váltott ki az iskolában a lehetséges igazgatóváltás, és azt pletykálják, a tanári karból is többen felmondanak, ha nem marad a jelenlegi vezetés.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint az ügy nem a szakmaiságról szól, hanem arról, hogy lehet az iskolát is olyan intézménnyé tenni, amely a kormányzat akaratának felel meg.
Mendrey László a Klubrádió Esti gyors című műsorában azt mondta, a jelenlegi esettől függetlenül is számtalanszor tapasztalták már, hogy a szülők és a tantestület is egyetértett abban, hogy kit kellene kinevezni igazgatónak, majd érkezett valaki, akiről tudták, hogy valakinek a valakije, és szépen beereszkedett az igazgatói a székbe.

Hozzátette: míg korábban az igazgatói kinevezéseknél csak indokolt esetben mentek szembe a tantestület egyértelmű álláspontjával, addig az utóbbi 3-4 évben már a látszatát is kerülik annak, hogy adnának a tantestület szavára.

A szakszervezeti vezető beszélt arról is, hogy az érintett II. kerületi iskola az igazgatóval együtt részt vett az úgynevezett kockásinges tüntetésben, így példastatuálásként is felfogható, ha tényleg a fideszes kötődésű jelölt nyeri el az igazgatói posztot.

(Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Marton Éva
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
A világhálón ma már megszámlálhatatlanul sok és sokféle tartalom elérhető »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »