A Soros-féle csapatok Brüsszelben rendkívül elszántak - Orbán az állami rádióban - 2017.05.19
Egy elhibázott politika lenyomatának nevezte az Európai Parlament (EP) Magyarországgal szembeni határozatát Orbán Viktor az állami médiának adott interjújában. Szerinte valójában egy "Soros-jelentésről" van szó.
A kormányfő azt mondta, a Magyarországot érő támadások mögött a migráció áll, létezik ugyanis egy olyan európai érdekközösség, amelynek célja évi több százezer idegen behozatala Európába. Ennek a gondolatnak az "atyamestere", részben finanszírozója, szervezője Soros György - tette hozzá, úgy fogalmazva: a "Soros-féle csapatok" Brüsszelben elszántak.

Orbán Viktor lehangolónak nevezte, hogy a nemzetállamok nem kapják meg a tiszteletet az európai intézményekben dolgozóktól.

A miniszterelnök hangsúlyozta: ki kell tartani a magyar nemzeti érdekek mellett.

Üzent a népnek 2018-ra is

A jövő évi választáson meg kell védeni a béremelésekre és az alacsony adókra épülő gazdaságpolitikát, és ha ez sikerül, 2020 körül a magyar gazdasági növekedés elérheti az 5 százalék fölötti tartományt - mondta Orbán Viktor.

Úgy fogalmazott: ez a 2010-ben elhatározott gazdasági terv utolsó szakasza a pénzügyi stabilizálás, az 1-3, majd a 3-5 százalék közötti gazdasági növekedés elérése után.

A kormányfő beszélt a kabinet demográfiai célkitűzéseiről is, amelynek lényege, hogy 2030-ra a magyar nemzet egy olyan közösség legyen, amely képes magát reprodukálni. Ehhez sok eszközre van szükség - mondta -, egyebek mellett családtámogatásra, a munkavállalás könnyítésére és az oktatási rendszer átalakítására.

(MTI)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Böcskei Balázs
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Azért népszerű, mert olcsó, gyors és egyszerű az ügyintézés, »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »