Már máskor is lőtt rendőrre a párizsi merénylő - 2017.04.21
Egy elítélt bűnöző, Karim Cheurfi követte el a párizsi támadást – közölte Francois Molins főügyész. Elmondta, hogy a merénylő a közelmúltban megfenyegette a rendőrséget, de nincs közvetlen kapcsolata az iszlamista radikalizmushoz.
A főügyész beszámolt arról, hogy a merénylő Kalasnyikovval lőtte fejbe kétszer a helyszínen meghalt rendőrt. Azt is elmondta, hogy miután semlegesítették, a közelében egy Iszlám Államot méltató papírt találtak, ami feltehetően kiesett a zsebéből futás közben.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, amely szokatlan gyorsasággal jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, csütörtökön késő este tudatta: "Abu Juszuf, az Iszlám Állam belga katonája" követte el a merényletet. Francia rendőrségi források csütörtök este arról beszéltek, hogy korábban már szélsőségesként azonosították a későbbi támadót, a nevét azonban ők sem közölték.
A párizsi ügyészségi hivatal tájékoztatása szerint a tettes három hozzátartozóját kihallgatásra őrizetbe vették. A hatóság közlése szerint "az ilyenkor szokásos eljárásról" van szó.
Minden elitegység riadókészültségben van annak az 50 ezer rendőrnek a támogatására, akit szolgálatba osztottak a vasárnapi választás napjára.
(MTI, Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Nemes Nagy Péter
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Immár hivatalos: Gulyás Gergely a Fidesz-frakció új vezetője a posztot két éve betöltő Kósa Lajos után »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »