Mégsem tiltják be a szerencsejátékokat Pozsonyban - 2017.02.17
Nem hagyta jóvá a pozsonyi önkormányzat képviselőtestülete csütörtökön azt a javaslatot, hogy a város területén teljesen tiltsák be a szerencsejátékokat. A fogadóirodák kivételével az összes hazárdjátékot betiltották volna a szlovák fővárosban.

Az indítvány a városrészek polgármestereinek indítványára került a városatyák elé. Az ide kötődő petíciót a csaknem félmilliós Pozsony körülbelül százezer lakója írta alá - írja a lap.

A kötelező érvényű városi rendelet formájában a képviselőtestület elé került elfogadásához kétharmados többségre lett volna szükség, de hosszas vita után végül nem szerezte meg a kellő szavazatszámot. A jelenlévő 41 képviselő közül csupán 24-en támogatták, 12-en nem szavaztak róla, öten tartózkodtak.
Az indítvány sikertelensége meglepetésnek számít, mivel a komoly társadalmi támogatottsággal rendelkező beadványt a város főpolgármestere, Ivo Nesrovnal is támogatta, és előzetesen úgy tűnt: a tilalomra a képviselőtestület többsége rábólint.

A javaslat a fogadóirodák kivételével a hazárdjátékok teljes körű tilalmát vezette volna be. Az indítványt előterjesztői azzal indokolták, hogy a szerencsejátékok jelenléte "már túllépte az elviselhetőség határát" a városban. Pozsonyban csaknem kétszázötven játékterem működik, és a város ebből származó közvetlen adóbevétele évi hárommillió eurót tesz ki.

A kezdeményezés illeszkedett volna a szlovák parlament által tavaly jóváhagyott szigorításhoz, amely 2019-től a kocsmákból a játéktermekbe száműzi a játékgépeket, valamint idén januártól megtiltja a hazárdjátékokban való részvételt az állami segélyben részesülőknek.
(Világgazdaság)

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Nemes Nagy Péter
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Mondtam már, ugye? »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »