Fél a Fidesz a civilektől - Molnár Gyula - 2017.01.12
Hallgassa meg
Az MSZP elnöke szerint a félelem vezérli a nagyobbik kormánypártot a civil szervezetek elleni fellépéskor.
Molnár Gyula szerdán, a Facebookon közzétett videoüzenetében arra reagált, hogy Németh Szilárd Fidesz-alelnök tegnap egy tervezett törvényjavaslat kapcsán arról beszélt, minden eszközzel vissza kell szorítani, "el kell takarítani" az álcivil szervezeteket.

A pártelnök azt kérte a miniszterelnöktől, szólaljon meg: mint a Fidesz elnöke egyetért-e azzal, amit pártjának alelnöke mondott.

Molnár Gyula közölte, példa nélkülinek és a politika legaljának tartja, hogy egy kormányzópárt nyíltan háborút hirdet a civil szervezetek ellen.

A civil szerveződések azok, amelyek képesek lehetnek arra, hogy rámutassanak a hatalom igazi jellegére, rámutatassanak arra, milyen korrupt módon működik a hatalom - közölte, hozzátéve, a törvényjavaslat háttérben a hatalom ettől való félelme áll.

A civil szervezetek vezető tisztségviselőinek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségéről tervezett törvényjavaslatról Molnár Gyula azt mondta, az nagyon súlyos lépés a jogállamiság lebontása felé, mindent meg kell tenni annak megakadályozásáért.

Mint mondta, nem hagyhatjuk, hogy a civil szervezetek a hatalom áldozatai legyenek. Állítsuk meg ezt a hatalmat, állítsuk meg Orbán Viktort minél előbb, de legkésőbb a 2018-as parlamenti választáson - hangoztatta.
(Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Szakonyi Péter
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Immár hivatalos: Gulyás Gergely a Fidesz-frakció új vezetője a posztot két éve betöltő Kósa Lajos után »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »