A Médiatanács legyőzte a Neo-t - 2012.11.07
A Fővárosi Ítélőtábla végzése szerint végrehajtható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának azon határozata, amelyben felmondta a Neo FM-et működtető FM 1 Zrt. médiaszolgáltatási szerződését.
Az ítélőtábla végzéséről szerdán tájékoztatta az MTI-t a hatóság.
A médiatanács június 20-án határozott arról, hogy súlyos és tartós szerződésszegés miatt felmondja a médiaszolgáltatási díjat sem fizető Neo FM médiaszolgáltatási engedélyét. A hatóság közlése szerint a médiavállalkozás tartozása azóta megközelítette az egymilliárd forintot.
Bár a rádiót működtető FM 1 Zrt. a döntést a bíróságon megtámadta, a bíróság pedig az eljárás kezdetekor annak végéig a hatósági határozat végrehajtását felfüggesztette, a Fővárosi Ítélőtábla végzésében az szerepel, hogy a médiatanácsi határozatba foglalt következmény érvényesítése nem odázható el.
A bíróság ezt azzal indokolta: a határozat végrehajtásának felfüggesztése a törvény szerinti közérdek érvényesülésének, valamint a műsorszolgáltatói piaci versenynek a csorbulásával járna, amelyeket súlyosabb következménynek kell értékelni, mint a műsorszolgáltató bevételszerző érdekét.
A szóvivői iroda a közleményben emlékeztet arra, hogy a médiatanács többször próbált mentőövet nyújtani a fizetési nehézségekkel küzdő rádiónak. Utolsó lehetőségként a hatóság egy mentőcsomagot dolgozott ki a Neo FM számára, amely "kedvező részletfizetési lehetőséget és a 40 millió forintos késedelmi kamat elengedését tartalmazta" - idézte fel a hatóság. A rádiót üzemeltető vállalkozás tulajdonosai továbbra sem fizettek díjat, nem biztosítottak bankgaranciát, a megállapodásokat nem tartották be és az utolsó mentőcsomaggal sem éltek.
"Az üzleti vállalkozás folytatólagos szerződésszegő magatartását a hatóság nem tudta másként értelmezni, mint hogy a rádió vezetése lemondott a csatornáról és maga kívánja bezárni a rádiót. A tulajdonosok voltaképpen maguk mondták fel médiaszolgáltatási szerződésüket" - olvasható a közleményben. Ezek után a rádió csődeljárást kért saját maga ellen és bírósági eljárás indított a médiatanács szerződésbontása miatt - fűzték hozzá.
A Fővárosi Ítélőtábla a végzésében - amelyből a hatóság közleménye idéz - az szerepel: az FM 1 Zrt. a részletfizetési kedvezmény dacára nem tett eleget a díjfizetésnek, bankgarancia állítási kötelezettségének, és olyan csődeljárás alatt áll, amelyet maga kezdeményezett. "Ez a helyzete nem rajta kívül álló okra vezethető vissza, hanem arra, hogy kötelezettségeinek nemcsak az állammal, hanem másokkal szemben sem képes eleget tenni. Maga volt az előidézője tehát annak, hogy a műsorszolgáltatókkal szemben támasztott törvényi kritériumoknak nem felel meg" - szerepel a végzésben, azzal együtt, hogy az ilyen szervezetnek a törvény szerint a műsorszolgáltatási piacon nincs helye. (MTI)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Fábián László
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Immár hivatalos: Gulyás Gergely a Fidesz-frakció új vezetője a posztot két éve betöltő Kósa Lajos után »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »