|
Átvertek bennünket - Pálffy - 2012.09.13
A KDNP egyetért azzal, amit a kormány és a miniszterelnök az azeri baltás gyilkos kiadásával kapcsolatban elmondott jelentette ki a párt frakcióvezető-helyettese a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában. Pálffy István arra felvetésre, hogy utólag miért nem tesznek kármentő vagy utólagos bizalomépítő lépéseket hozzátette, ezek kialakítás a pártban éppen folyamatban van.
Konkrétumokról nem beszélt, de azt elmondta, hogy az örmény-magyar kapcsolatokat próbálják a leg óvatosabban a legnagyobb megértéssel és empátiával konszolidálni.
Pálffy István azt is elmondta, a kormány a döntéseit minden ügyben így hozza meg, a kormány tagja elmondják a véleményüket, van kockázat mérlegelés, van veszteség mérlegelés és a kormány a maga működési rendje szerint ezeket a kérdéseket eldönti és viseli a felelősséget. Újra elmondta a korábbi kormányzati álláspontot, mi szerint a kormány jogszerűen egy demoktratikus állam joggyakorlata alapján járt el és ezt feltételezte a másik félről is. Okkal felletételezte Magyarország, hogy Azerbajdzsán az ENSZ BT tagjához illően viselkedik fogalmazott Pálffy István. Nem volt ok arra, hogy másként álljunk Azerbajdzsánhoz, mint bármely más országhoz.
Pálffy István arról is beszélt, hogy az azeri kiadatásból semmilyen előnyre nem számított a kormánynak. Mint mondta: természetes, hogy ennek nincs előnye. Ugyan, mi lenne?
(Klubrádió)
|