Uniós szakértők szerint túl optimista a magyar kormány - 2012.09.07
Túl optimistának találják az Európai Unió szakértői a kormány gazdasági számításait - írta pénteken az Index egy birtokába jutott dokumentumra hivatkozva.
A honlap közölte: a dokumentum egy 14 oldalas összefoglaló, amelyet augusztus 31-én kelteztek, és az uniós szakértők írtak a júliusi hiteltárgyalások összefoglalásaként.
Az Index szerint az uniós szakértők többek között kiemelték, hogy a magyar előrejelzés a GDP idei és 2013-as növekedésére nagyon optimista (0,1 és 1,6 százalék). Úgy vélik: az idei adatok alapján már látható, hogy elkerülhetetlen a recesszió, és jövőre is csak mérsékelt fellendülés jöhet.
Az export egyelőre támogatja a magyar növekedést, de valószínű, hogy csökkenni fog, a külföldi tőke beáramlása történelmi mélyponton van, a belső fogyasztás leállt, magas kamatozásúak az adósságok és elveszett a befektetői bizalom - olvasható a cikkben.
A szakértők további lépéseket javasolnak a konvergenciaprogram végrehajtásához. A levél megismétli az IMF-EU delegációja által is ismertetett aggodalmakat, miszerint az idei hiány 0,25 százalékponttal lehet a tervezett felett, a 2013-as deficit viszont 4 százalék fölé kúszhat, szemben a kormány 2,2 százalékos vállalásával.
Az írásból kiderül: az összefoglaló szerzői szerint a fiskális kormányzás szempontjából fontos lenne, hogy a Költségvetési Tanács mandátumát a kormány visszaállítsa, beleértve ebbe az erős vétójogot is.
Az Index szerint a szakértők foglalkoztatásbarát adórendszert, a szegények terheinek, a tb-járuléknak, valamint a családtámogatásoknak a csökkentését, a szektorális adók felülvizsgálatát és az MNB-re kivetett tranzakciós adót eltörlését javasolják többek között.
Az állam szerepét, a befektetői aktivitás adminisztratív és intézményi korlátait csökkenteni kellene. A költségcsökkentés és hatékonyságnövelés érdekében az állami vasút és buszos tömegközlekedés radikális reformjára lenne szükség - írja az Index.
A honlap szerint a dokumentumban nincs szó nyugdíjcsökkentésről, ingatlanadóról vagy szja-emelésről.
Az Index cikke alapján nem tudni, hogy ez a dokumentum miként viszonyul, ahhoz a levélhez, amelyben az EU illetékesei a magyar kormány válaszait kérték a tárgyalások alapján felmerült kérdésekre, vagy ahhoz a "non-paper" dokumentumhoz, amelynek alapján pénteken az EU-tagállamok gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes képviselői egyeztettek a hiteltárgyalásról.
Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője pénteken sajtótájékoztatón közölte: az Európai Bizottság a magyar válaszra vár azzal a dokumentummal kapcsolatban, amelyet a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank képviselői júliusban adtak át a magyar hatóságoknak.
A szóvivő pénteken megerősítette az MTI azon értesülését, hogy a Magyarországgal folytatott hiteltárgyalások ügye is napirenden szerepel az EU-tagállamok gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes képviselőinek egyeztető fórumán.
Elmondta, hogy az IMF, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank közös álláspontját tartalmazó dokumentumot - amely az európai uniós szakzsargonban úgynevezett non-paper formáját ölti, vagyis nem hivatalos okmány, hanem a további egyeztetések alapjául szolgáló munkaszöveg - ezen a héten ismertették a tagállamok képviselőivel.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában közölte: az IMF/EU-tárgyalódelegáció uniós része letett egy jelentést a közösség pénzügyi és gazdasági bizottságának a magyar tárgyalásokról.
Ennek a dokumentumnak - amelyben "sokkal több konkrétum szerepel, mint bármely korábbi papírban" - van egy nagyon fontos pozitív megállapítása: elismeri, hogy Magyarországnak elővigyázatossági megállapodásra van szüksége, nem pedig pénzre - fejtette ki a miniszterelnök. (MTI)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
FÓRUM
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Kecskemét, Tatabánya
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Gálvölgyi János
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Vagyunk már néhány millióan is akár az országban, akik egyre határozottabban úgy érzik, a hagyományos értelemben nem lehet ugyanaz az ember, aki egyrészt megrendelést ad a Belügyminisztériumnak a szociális temetésekre fordított büdzsé megvágásához, másrészt a keresztény gyökerek fontosságáról nyilatkozik, mert a normális esetben egymástól nagyon távoli két külön személyiségre lehet csak jellemző, hogy közülük az egyik a végtisztességen spórol, ráadásul azzal a sanda feltételezéssel, hogy a szegények többsége szerinte csak azért kér segélyt a hozzátartozója eltemetéséhez, mert a megspórolt pénzt bizonyára jól elmúlatja »
Komédium
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!

Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »