Ez még mindig nem elég - AI - 2012.06.29
Hallgassa meg
Fontos előrelépések tartja az Amnesty International, hogy a gyűlölet-bűncselekmények jogi szabályozásába új elemek kerültek az új Btk.-ban. Átol Dorottya a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában azonban hozzátette, így is maradtak jelentős hiányosságok.
jelzésértékű, hogy az egy év múlva életbe lépő új Btk. "közösség tagja elleni erőszak" és a "közösség elleni izgatás" tényállásokban a hatályos normaszöveg kiegészül a fogyatékosság, szexuális irányultság és nemi identitás szerinti csoportok megnevezésével, ahogy azt több civil szervezettel közösen ajánlották. Az AI további eredménynek tartja, hogy a "közösség tagja elleni erőszak" előkészületének büntethetőségét az előzetes tervek szerint még sem törölték el.

Átol Dorottya közölte, hogy azonban jelentős hiányosságnak tartja, hogy továbbra sem büntetik az előítéletből elkövetett rongálást. Azt is kifogásolják, hogy sem most, sem a jövőben nem tekintik gyűlölet-bűncselekménynek, ha valakit például nemzeti vagy etnikai származása miatt ér halálos fenyegetés.

Az AI problémásnak találja, hogy a jövőben sem számít minősítő körülménynek a bűncselekmény elkövetésének rasszista motivációja.

A jogvédők közleménye szerint a gyűlölet-bűncselekmények elleni védelem még mindig nem elég hatékony, ezért továbbra is sürgetik, hogy a magyar kormány és a hatóságok alakítsanak ki egyértelmű iránymutatást és képzést a rendőrség és az ügyészség számára az említett bűncselekmények hatékony kinyomozása érdekében.

Az AI fontosnak tartaná, hogy a nemzetközi joggal és emberi jogi normákkal összhangban dolgozzanak ki egy statisztikai adatgyűjtő rendszert a gyűlölet-bűncselekmények figyelemmel kísérésére, és hozzanak létre erre szakosodott rendőri egységeket.
(Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
FÓRUM
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Kecskemét, Tatabánya
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Turák Péter
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Csúnya dolgok történnek manapság a politikában, de nem volt ez máshogy régebben se, csak azokat már por lepte be az emlékezetünkben »
Komédium
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!

Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »