Betegek fognak meghalni - Szatmári - 2012.06.20
Hallgassa meg
Hallgassa meg
Abban reménykedik az orvosi kamara elnöke, hogy az egészségügyet nem érinti a kötelező közszférai nyugdíjazás. Éger István a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában azt mondta, hogy Észak-Kelet Magyarországon már egyetlen nyugdíjkoron alul dolgozó járóbeteg szakellátó orvos sincs, nem tudja az egészségügy nélkülözni őket.
Kazincbarcikán is átalakítások lesznek, mely nem tetszik a kórház főorvosának és a város polgármesterének. A debreceni egyetem által működtetett kazincbarcikai kórházban a csaknem 180 aktív ágyból 40 marad meg, s nem lesz szülészet, sebészet, gyermek- és intenzív osztály, továbbá sürgősségi ellátás. Helyettük viszont lesz 170 ágyon pszichiátria és további 110 helyen úgynevezett "elfekvő". A kazincbarcikai kórház főorvosa. Szatmári Zoltán a Klubrádió Reggeli gyors című műsoréban azt mondta, ezzel a lépéssel semmit nem spórolnak, ám a térség betegeit nem látják el, ám sok embernek nem lesz pénze beutazni a távoli kórházba, nem lesz ideje kivárni a sorát, ezek az emberek meg fognak halni.

Amint a döntés megszületett, szinte azonnal megmozdultak a városlakók, civilszervezeti vezetők, egészségügyi dolgozók. Elindult egy tiltakozási hullám, melynek egyik állomása a csütörtökre szervezett, Vészhelyzet címet viselő közös demonstráció. A civilek szórólapokkal hívják fel a város és a térség lakóinak figyelmét arra, hogy milyen nehéz helyzetbe kerülhet 120 000 ember a mostani döntést követően.

A Népszabadság eközben ma arról ír, hogy az egészségügyi kormányzat mentességért folyamodott a kormányhoz, miután a 62 évesnél idősebb közszolgák kötelező nyugdíjba vonulása azonnal bedöntené az egészségügyet.
(Klubrádió/Népszabadság)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
FÓRUM
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Kecskemét, Tatabánya
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Balog József
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Csúnya dolgok történnek manapság a politikában, de nem volt ez máshogy régebben se, csak azokat már por lepte be az emlékezetünkben »
Komédium
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!

Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »