Apad a közmunka büdzsé? - Elvették a közmunkások utazási pénzét - 2012.04.19
Hallgassa meg
Úgy tűnik, fogy a közmunkára szánt pénz, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságnál foglalkoztatott 63 fizikai munkástól máris elvették a korábban megállapított utazási hozzájárulásukat. Az indoklás szerint a Belügyminisztériumnak nincs rá pénze. Segédmunkára bruttó 71.800, a brigádvezetői munkára 92.000 forintot állapítottak meg 8 órás munkára és 5000 forintos utazási hozzájárulást a február óta dolgozó 63 embernek.
Jánosa Ferenc, aki brigádvezetőként dolgozik a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában elmondta, nem csak az a havi ötezer forint fáj nekik, hanem az eljárás stílusa is. Mint mondta körülbelül másfél hete kiment hozzájuk egy hivatali ember, aki egy lapot íratott velük alá, melyen tartalmilag az állt, a Vízügyi igazgatóság és a Belügyminisztérium utasítása alapján a szerződés 4. pontja törlésre kerül. Ez a pont tartalmazta az utazási hozzájárulást.

A havi 5000 forint azért is húsbavágó, mert a nettó 50 ezer és 62 ezer forint mellett az ingázó közmunkások utazási költségeit eddig is alig takarta be ez az összeg.

Jánosa Ferenc bár tart a retorziótól, fél, hogy kirúgják őket, de mint mondta kitart igaza mellett, mert egyoldalúan módosított szerződést a munkáltató. 

A Belügyminisztérium cikkünk kapcsán küldött közleményében azt írja, a Start-munka program megvalósításához a Nemzeti Foglalkoztatási Alapban 132.182.500.000 forint kiadási előirányzatot tartalmaz. Az előirányzat csökkentésére vonatkozó javaslat nem szerepel egyetlen döntéshozó testület napirendjén, ilyen szándék nincs. 

Hozzáteszik, hogy a közfoglalkoztatottak kerékpárral történő munkába járását lehet csak támogatni, amelynek adómentes maximuma 9 Ft/km, amennyiben a munkavégzés a közfoglalkoztatott lakóhelye települési közigazgatási határán kívül történik. A támogatás azonban a felelős gazdálkodás érdekében ebben az esetben sem haladhatja meg az 1.000 Ft/fő/hó összeget. 

Arra a kérdésünkre, hogy akkor a február és március hónapra miért kaphattak ötezer forintos utazási támogatást, a Belügyminisztérium azt válaszolta, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója vizsgálatot rendelt el.
(Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
FÓRUM
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Kecskemét, Tatabánya
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Berecz Anna
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Vagyunk már néhány millióan is akár az országban, akik egyre határozottabban úgy érzik, a hagyományos értelemben nem lehet ugyanaz az ember, aki egyrészt megrendelést ad a Belügyminisztériumnak a szociális temetésekre fordított büdzsé megvágásához, másrészt a keresztény gyökerek fontosságáról nyilatkozik, mert a normális esetben egymástól nagyon távoli két külön személyiségre lehet csak jellemző, hogy közülük az egyik a végtisztességen spórol, ráadásul azzal a sanda feltételezéssel, hogy a szegények többsége szerinte csak azért kér segélyt a hozzátartozója eltemetéséhez, mert a megspórolt pénzt bizonyára jól elmúlatja »
Komédium
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!

Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »