Sávoly sürgős intézkedést kér a kormánytól - 2010.03.12
Bobek József, Sávoly polgármestere Bajnai Gordon miniszterelnökhöz fordul segítségért miután az MFB nem nyújt hitelt a motorpálya megépítéséhez, és ezzel a beruházó mellett ellehetetlenül a somogyi község is. A polgármester azt mondta: értetlenül áll a település és az egész térség az MFB döntése előtt, hiszen semmi olyan új eleme nem volt a hitelszerződés-tervezetnek, amiről már fél éve ne tudtak volna az érintettek.
border=0
border=0 border=0

Emlékeztetett arra, hogy kormánydöntés garantálta a befektetőknek az állami hitelgaranciát, ezért kezdtek el milliárdokat költeni a beruházás előkészítésére. Bobek József meggyőződése, hogy az egyre durvább választási kampánynak esett áldozatul a Balatonring, amelynek még komoly jogkövetkezményei is lehetnek, és "az valóban értelmetlenül kidobott pénz lehet az adófizetők számára".
Sávoly azért fordul a miniszterelnökhöz sürgős segítséget kérve, mert a befektető, átvállalva állami feladatot, saját költségén megépítette a falu szennyvízhálózatát, de azt a helyi lakosság szükségleténél jóval nagyobb kapacitásúra tervezték, így azt a község nem lesz képes önerőből üzemeltetni a jövőben - mondta a polgármester. Hozzátette, a másik nagy gond, hogy csak azért nem zárták be eddig a település iskoláját a kevés gyerekszám miatt - jelentős önköltséget vállalva a továbbműködtetésével -, mert betelepülőkre számítottak.

Erre a beruházás meghiúsulásával azonban nincs sok esély.
Bobek József szerint a történtek rávilágítanak: "Nincs már felelős kormánya ennek az országnak, senki nem mer érdemi döntéseket hozni, és ez óriási károkat okoz". Hangsúlyozta, hogy a sávolyiak és a beruházást támogatók nem mondtak le végleg a Balatonring megépüléséről. Remélik, hogy a következő kormány minél előbb felülvizsgálja majd a beruházással kapcsolatos döntést, és kiderül: van létjogosultsága a tervek megvalósításának.


Sávoly az eddigieknél is nagyobb elszántsággal gyűjti az aláírásokat a pálya megépüléséért, erre külön honlapot indítottak. A polgármester beszámolója szerint eddig több mint kétszáz település vezetője állt a beruházás mellé, és több mint ezer aláírást gyűjtöttek össze.

(MTI)

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
HIRDETÉS
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
FÓRUM
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
Ajka, Balatonfüred, Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Kecskemét, Keszthely Pápa, Tatabánya, Veszprém, Tisza-tó
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Tímár Ágnes
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Magyar durci, ez a neve annak a habitusnak, ami végre elszabadulhatott a több évtizedes elnyomásból, a sok kudarcból, a folyamatos vereségekből a választásokon és most a magyar durci tarol, a magyar durci szabja a törvényeket; rendes magyar polgár, vagy egy kicsit jobbikos politikus őszinte felháborodással fakadhat ki: megáll az ember esze, amikor azt hallja, hogy minket magyarokat minősítgetnek mindenféle, ismeretlen nemzetközi szervezetek »
Komédium
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
SPORT
ÉLET-MÓD
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
MTI ONLINE
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »