Nyilvánosságra hozta a Sukoróra tervezett, ott meghiúsult turisztikai beruházással kapcsolatban felvett tanúvallomásának jegyzőkönyvét miniszterelnök. Ebben azt mondta, nem emlékszik arra, hogy szóba került volna az ingatlancsere vagy konkrétan a sukorói ingatlanok.
Bajnai Gordon elmondta, részt vett 2008 májusában azon a King's City beruházásról szól egyeztetésen, melyen még részt vett Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök, Tátrai Miklós akkori vezérigazgató, és Joav Blum mellett „Lauder és Langhammer urak”. A kormányfő vallomásban azt mondta, a befektetők felvázolták, hogy a területen verseny van, tehát más országokkal, helyszínekkel is versenyez Magyarország. Akkor bemutatott prezentációra Bajnai Gordon nem emlékezett, de mind mondta, később látott látványterveket.
„Először a befektetők még Pest megyei helyszínben gondolkodtak. Lehetséges, hogy említették a konkrét települést, Albertirsát, de erre már nem emlékszem” – közölte. Elmondta azt is, hogy a megbeszélésen a befektetők vázolták a beruházás nagyságrendjét, 2500 főnek munkát adó munkahelyről és 1 milliárd dollárt meghaladó összegű beruházásról esett szó. Arra a kormányfő nem emlékezett, hogy ezen a megbeszélésen a csere, illetve a sukorói ingatlanok konkrétan szóba kerültek-e. „A befektetők számára az nyilvánvalóvá lett téve, hogy a beruházás részét képező játékkaszinó engedélyköteles, és ennek érdekében nyilvános pályázatot kell kiírni, amelynek során előfordulhat, hogy más pályázó személy kedvezőbb ajánlatot tesz, és ennek kockázatát nekik kell viselniük. Annyi elhangozhatott még a megbeszélésen, hogy a Pénzügyminisztérium hajlandó kiírni a pályázatot” - mondta. Bajnai Gordon vallomásában arról is beszélt, hogy a beruházók a megbeszélésen tájékoztatást kaptak, hogy jogszabály szerint lehetőség van egyedi kormánydöntésen alapuló munkahelyteremtő támogatásra. A támogatásra vonatkozó kormánydöntés szakmai előkészítése az ITD Hungary Zrt. feladata volt, amely szervezet a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumhoz tartozott. Ezen támogatás előkészítése ugyan elkezdődött, de jóval, hónapokkal később a befektetők jelezték, hogy ezt nem kívánják igénybe venni.
Szintén Bajnai minisztériumához tartozott a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások gyorsítására és egyszerűsítésére vonatkozó döntések előkészítése. Bajnai Gordon azt mondta, a megbeszélésen jelezték a befektetők, hogy annak idején szeretnének majd élni ezzel a lehetőséggel, ha abba a fázisába jut a beruházás.
Nem emlékszem arra, hogy a megbeszélésen konkrét feladatok és határidő ki lett-e volna jelölve az egyes illetékes állami szervek részére. Ez a megbeszélés inkább protokolláris jellegű volt. Nem emlékszem, hogy ezen a megbeszélésen a beruházással kapcsolatban valamilyen prezentációt vagy más dokumentumot mutattak volna-e a befektetők, de azt elmondták, hogy mit szeretnének, mi a szándékuk. A magyar fél szempontjából nem az ingatlanok képezték az ügylet lényegét, hanem az volt a fontos, hogy egy ilyen nemzetgazdasági szempontból jelentős beruházás megvalósuljon. Pusztán a számokat illetve a méretét tekintve a beruházás meghaladja a Mercedes beruházást vagy az Audi beruházást – fogalmazott vallomásában a miniszterelnök.
Az ügyészség azt nyilatkozta, hogy másfél órás kihallgatást
tartott a miniszterelnöknél. Ha ennyi idő alatt mindössze
a leírtakról faggatóztak, akkor mi tartott annyi ideig?
nyilván az,ami nincs leírva. Az ügyészség kihallgató
módszerét ezért illetik annyi kritikával, ezért van, hogy az
ügyek elhúzódnak, mert a semmiről is lehet órákig,napokig,
vagy akár évekig is kérdezősködni,hivatkozni az eljárási
törvényre,ami ugyan valóban tartalmazza a lehetőséget, de
nem előírja. Az Alkotmány viszont úgy fogalmaz" a
bűncselekmény elkövetésével gyanusított és őrizetbe vett
személyt a lehető legrövidebb időn belül vagy szabadon kell
bocsátani,vagy bíró elé kell állítani" Ennek kijátszása az
ezt követő letartóztatás,aminek az indoklása már nem az
Alkotmányban van,hanem az eljárási törvényben.
Magyar durci, ez a neve annak a habitusnak, ami végre elszabadulhatott a több évtizedes elnyomásból, a sok kudarcból, a folyamatos vereségekből a választásokon és most a magyar durci tarol, a magyar durci szabja a törvényeket; rendes magyar polgár, vagy egy kicsit jobbikos politikus őszinte felháborodással fakadhat ki: megáll az ember esze, amikor azt hallja, hogy minket magyarokat minősítgetnek mindenféle, ismeretlen nemzetközi szervezetek »