Az MDF a kampány bénázója - 2010.03.11
Hallgassa meg
Minden kampánynak van egy bénázója, 2006-ban a Fidesz volt az, ezúttal pedig az MDF – vélte a Klubrádió Fórum című műsorában a Ploitical Capital ügyvezető igazgatója. Gyulai Attila szerint eddig botrányok és ügyetlenkedések kövezték az MDF kampányát. Sikerült a politikai ellenfeleknek blokkolniuk a pártot és eddig nem voltak képesek az ország helyzetéről, társadalompolitikai kérdésekről beszélni, hiszen a média a csetlő-botló akcióikkal volt tele. Az MDF kampányára negatív imázs rakódott ár, és e tekintetben a választási kampány ügyetlenkedője - fogalmazott.

A Progresszív Intézet vezetője arról beszélt, hogy az MDF mostanában botrányszagú, ami nem segít a kopogtatócédulák gyűjtésében. Példaként hozta fel, hogy senki nem kényszerítette a kizárt Lévai Zoltánt arra, hogy megnyilatkozzon. Magyar Kornélia azt mondta, Dávid Ibolyáéknak példát kellene venniük az LMP-ről, akik szintén még csak 77 ezer ajánlószelvényt gyűjtött, de meg tudnak jelenni antikorrupciós mondatokat erősen hangsúlyozó pártként Sávoly-ügyben.

Gyulai Attila szerint az LMP-t karakternélküliség jellemzi, nincs központi figurájuk, nincs kire felnéznie a szavazónak, egy mai kampányt pedig egy emberre érdemes építeni, a választónak ugyanis könnyebb személyekben gondolkodnia. Felhívta a figyelmet, hogy az LMP-nek sok fontos témában nincs álláspontja, vagy ha van is, azok nem elég markánsak. Kivéve a Sávoly-ügye, melyet most igyekeznek napirenden tartani. 

Arra a hallgatói kérdésre, hogy ha a második fordulóban a Fidesz és a Jobbik marad, kire szavazzon az MSZP-s, azt mondta, hogy három jelölt szerepel a második fordulóban. Gyulai Attila emlékeztetett, ők már megpendítették, hogy néhány választókerületben visszaléphet az MSZP a Fidesz javára vagy anélkül, hogy megjelölné, hogy kire szavazzanak.

Végül felmerült az is, hogy hova tegyék az ikszet a liberális szavazók. Erre reagálva Magyar Kornélia azt mondta, szerinte az egykori SZDSZ-esek a szélrózsa minden irányba fognak szavazni és ebben benne van az is, hogy sokan otthon fognak maradni. Azt azonban mindkét elemző kizárta, hogy a Jobbikra menjen el szavazni egy régi SZDSZ-szavazó.

(Klubrádió)

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
HIRDETÉS
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
FÓRUM
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
Ajka, Balatonfüred, Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Kecskemét, Keszthely Pápa, Tatabánya, Veszprém, Tisza-tó
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Tímár Ágnes
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Magyar durci, ez a neve annak a habitusnak, ami végre elszabadulhatott a több évtizedes elnyomásból, a sok kudarcból, a folyamatos vereségekből a választásokon és most a magyar durci tarol, a magyar durci szabja a törvényeket; rendes magyar polgár, vagy egy kicsit jobbikos politikus őszinte felháborodással fakadhat ki: megáll az ember esze, amikor azt hallja, hogy minket magyarokat minősítgetnek mindenféle, ismeretlen nemzetközi szervezetek »
Komédium
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
SPORT
ÉLET-MÓD
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
MTI ONLINE
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »