Három év után kaphat valaki fegyvert - 2010.03.10
A jövőben csak az kaphat saját tulajdonú sportlőfegyver-tartási engedélyt, aki legalább három éve igazolt tagja valamely sportegyesületnek; a fegyvertartási engedélyt kérőknek az új szabályok szerint előzetes pszichológiai alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük.

Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter a kormányülés után elmondta: a kabinet módosította a fegyvertartásról szóló kormányrendeletet, az egészségügyi miniszter pedig az orvosi alkalmassági szabályokról szóló miniszteri rendeletet.

A kormány döntése értelmében az igazolt egyesületi tagság mellett az érintetteknek szüksége van az országos sportági szakszövetség által megállapított A, vagy másodosztályú minősítésre is - szögezte le a miniszter.

Forgács Imre aláhúzta: az új szabályok szerint pszichológia alkalmassági vizsgálaton kell átesnie ezentúl nemcsak a sportlövőknek, hanem valamennyi fegyvertartási engedéllyel rendelkezőnek, és az azt kérőknek is, így a vadász- és önvédelmi fegyverrel rendelkezőknek is.

A fegyverek tárolásának új szabályairól szólva a szakminiszter elmondta: a sportegyesület tulajdonában lévő fegyvert az engedéllyel nem rendelkező sportlövők kizárólag a tárolóhely, a verseny, vagy az edzés helyszíne közötti közvetlen szállításkor tarthatják maguknál és csak az adott sporttevékenység időtartama alatt.

Általában is szigorodnak a fegyvertartási szabályok - közölte Forgács Imre azzal, hogy a szigorúbb tárolási feltételek megteremtésérére féléves moratóriumot ír elő a rendelet, e szerint ennek augusztus 31-ig kell megfelelni. Hozzátette: ha a fegyvertartók átmenetileg, hosszabb utazás, vagy más ok miatt nem tudják teljesíteni a fegyvertartási előírásokat, akkor a kérhetik azt a szolgáltatást, hogy a rendőrség átmeneti ideig, maximum 180 napig tárolja a fegyvert.
(MTI)

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
HIRDETÉS
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
FÓRUM
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
Ajka, Balatonfüred, Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Kecskemét, Keszthely Pápa, Tatabánya, Veszprém, Tisza-tó
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Tímár Ágnes
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Magyar durci, ez a neve annak a habitusnak, ami végre elszabadulhatott a több évtizedes elnyomásból, a sok kudarcból, a folyamatos vereségekből a választásokon és most a magyar durci tarol, a magyar durci szabja a törvényeket; rendes magyar polgár, vagy egy kicsit jobbikos politikus őszinte felháborodással fakadhat ki: megáll az ember esze, amikor azt hallja, hogy minket magyarokat minősítgetnek mindenféle, ismeretlen nemzetközi szervezetek »
Komédium
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
SPORT
ÉLET-MÓD
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
MTI ONLINE
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »