A pénzügyi szakállamtitkár szerint nincs szükség egymillió munkahelyre. Katona Tamás, aki Hagyó Miklós helyett indít az MSZP a XII. kerületben a Klubrádióban azt mondta, a Fidesz egymillió új munkahelyet ígér, de erre nincs szükség, mivel a társadalom demográfiai alakulása ezt nem teszi szükségessé. Katona Tamás a Megbeszéljük c. műsorban úgy fogalmazott, hogy ennyi állásra akkor kellen ha tényleg hetven éves koráig dolgozna mindenki.
Mint mondta: jelenleg ugyan van 300-400 ezer munkanélküli, de a demográfia alakulása nyomán egy 150 ezer fős korosztály fog nyugdíjba menni és csak egy 100 ezer fős új generáció lép majd be a munkaerőpiacra.
Arra reagálva, hogy a vártnál 80 milliárd forinttal kevesebb adóbevétel fog befolyni a Pénzügyminisztérium prognózisa szerint azt mondta, hogy a vagyonadó miatt kieső 50 milliárd forintot a stabilitási tartalékból lehet elvenni, emellett vannak egyszerű bevételek, a magán-nyugdíjpénztári átlépésből adódó bevételekből, illetve vizsgálják hogyan lehetne a költségvetési szervek kiadásait hatékonyabbá tenni, de a tegnap kiadott prognózis nem érinti a 3,8 százalékos hiánycélt. (Klubrádió)
Azt lehetett tudni, hogy Harry Potter szóba kerül, ha jön egy kereszténydemokrata az oktatás élére, mert már az egyház is elítélte ezt gyermekrontó művet, és én már akkor sem értettem ezt a túlbuzgó kiátkozást, de túl sok dolog van, amit nem értek, miért pont ezt, úgyhogy gyorsan el is olvastam azokat a borzalmasnak mondott könyveket, és megállapítottam, hogy egy kitűnő író, kitűnő művei, és sokkal kevesebb bajt okozhatnak, mint a borzalmas japán rajzfilmek, például »