Hívhatnak bárhogy, semmi és senki sem segít a meghallgatásokon - sztárinterjú Scott Estwooddal - 2018.03.29
Hallgassa meg
Inkább a komédiát szereti, és nem veszi véresen komolyan a színészetet, viszont ha kell tud komoly lenni, és ebben édesapjával, Clint Estwooddal közös hobbija is segíti. A 32 éves Scott Estwoodot hamarosan mozikba kerülő akció sci-fije, az nemrég Oscar-díjat nyert Guillermo del Toro által rendezett Tűzgyűrű lázadás apropóján Londonban kérdezte a csütörtöki Ötös műsorvezetője, Csákvári Géza.
Cs. G.: John Boyega azt mondta: elképesztően nehéz volt neked eljátszani a karót nyelt katona szerepét, mert a valós életben te egy igazi mókamester vagy. 

S. E.: Van ebben némi igazság. Ő komoly pasi, én nem annyira. De, van, aminek a kapcsán én sem viccelek, ez pedig segített nekem a szerep eljátszásában: jelesül az, hogy pilóta vagyok. Ebben is pilótát játszom. Amikor beülök egy helikopterbe és felszállok, nagyon komoly vagyok, ez nem tréfahelyzet. Ebbe azért tudtam kapaszkodni. 

Miért lettél te helikopter pilóta?

Mert az apám is pilóta. Már vagy negyvenöt..., talán ötven éve. Úgy nőttem fel, hogy repültem vele mindenfelé. Megszerettem a légi közlekedést.

Nem féltél soha? Tudod, ez azért veszélyes üzem.

Nem. Persze tudom, hogy veszélyes, de azt gondolom, hogy autót vezetni sokkal veszélyesebb. Az emberek chatelnek vezetés közben, miközben egyre nagyobb a forgalom. A repülés esetében sokkal inkább a saját kezedben van a sorsod, a földön sokkal több zavaró faktor van. Szerintem az embereknek nem is kéne vezetniük. Neked hány szabálysértésed van például?

Most adtam el a kocsim.

Most adtad el? Wow, ennyire, vészes a helyzet? Akkor ez egy jó lépés volt. Tudod, van egy ide passzoló mondás: „Egy férfinak ismernie kell a határait!”

Mindig is színész szerettél volna lenni?

Hát, azért nem mindig. Úgy hiszem előbb szerettem bele magába a film műfajába és világába, miközben felnőttem. Aztán gondoltam egyet: próbáljuk ki, hátha menni fog.

A Tűzgyűrűben fiatalok mentora vagy, míg korábbi filmjeidben, mint a Halálos iramban 8-ban vagy a Suicide Squad – Öngyilkos osztagban te voltál a fiatal csapatjátékos. Ez nem zavart most? Elvégre még nem vagy annyira öreg...

Hát, lehet, hogy Hollywood azt mondja, hogy öreg vagyok! Ugye? (nevet) Komolyra fordítva: az életben minden mentor egyszer mentorált volt. A tudás átadása, ez az, amit teszünk. Először öreg emberek körül vagyunk, akik nagyobb tudásúak, amint mi, aztán tanulunk, eközben lehet egy olyan személyiség is az életünkben, akire felfigyelünk. Legalábbis nekem tuti volt. Aztán lassan te kezded el átadni a fiatalabbaknak a tudást. A Tűzgyűrűben alakított szerepem legnagyobb érdekessége, hogy ez utóbbit megtehettem. Nem csak a kamerák előtt, hanem a szünetekben is. Sok tanácsot adtam a nálam, tíz-tizenöt évvel fiatalabb színészeknek. Tizenhét, tizennyolc éveseknek. Elég sok bölcsességgel rendelkezem arról, mit érdemes tenned a karriered legelején.
 
Kik mentoráltak téged?

Gyerekkoromban volt több idősebb barátom, mindig a nálam érettebbekkel lógtam az általános és középiskolában, sőt, még az egyetemen is. Tőlük sokat tanultam. És akkor ott van az apám. Mindig is vonzott, ha tanulhattam nálam tapasztaltabb emberektől. Tudást és bölcsességet: más emberek hibájából tanulni azért jó, mert akkor te ki is hagyhatsz egy pár ilyet.

Mennyire tudod irányítani a karrieredet? 

Azzal mindenképpen, ha igent mondok egy-egy felkérésre. Egyszóval, el tudom dönteni, hogy mit vállalok el és mit nem. Egy színész vagy elfogadja valamit azok közül, amiket ajánlanak neki vagy megteremti a saját lehetőségeit. Ezen felül rengeteg szerencsére van szükség, hogy jó időben, jó helyen legyél. Olykor a megérzéseidre és az ösztöneidre kell hagyatkoznod.
Ha minden igaz, elkezdtél producerkedni.
Igen, így van. Fejlesztünk több projektet is, azért sokat dolgozom a háttérben, amiről ti nem feltétlenül tudtok. Ez nagyon jó érzés, valamit megteremteni az alapoktól. Olyan, mint egy gyereket felnevelni csecsemőkorától kezdve.

Mi számodra a jó filmötlet?

Ezt nem tudom pontosan megfogalmazni, de ha érdekel, akkor biztos érdekes. Például engem nagyon izgat Carroll Shelby élettörténete. A híres autóversenyző, hallottál róla. Lenyűgöző téma: Shelby személyisége és persze a versenyautók. Közösen fejlesztek egy projektet Nick Cassavetes-el, ő egy fantasztikus rendező. Májusban el is kezdjük forgatni. 

Akkor ezek szerint érdekelnek már a szerzői filmek is?

Igen. Az a jó, ha meg tudod találni az egyensúlyt. Tök jó dolog ilyen globális blocbusterekben részt venni, ezért tudok kisebbeket is elvállalni. Egy globális film nagyon sok dobozba betehető, széles közönségigényeket szolgálnak ki. Aztán máskor lehetsz specifikusabb. 

Megnézed a saját filmjeidet?

Igyekszem elkerülni, amikor lehetséges, de néha muszáj. Olyan helyzetekben, mint most, amikor dumálnom kell róluk.

Van kedvenc jeleneted a Tűzgyűrűben? 

Kedvenc jelenet? Nem tudom, hogy tudok-e ilyet mondani. Az egész filmet élveztem forgatni. Tudod, ez olyan munka volt, amikor nem kellett mindent véresen komolyan venni. Sokat röhögtünk. Beutaztuk a világot. De kedvenc jelenet...?

Viccelni vagy akciózni szeretsz jobban?

A komédiát jobban szeretem. Szeretek nevetni.
Akkor hadd kérdezzek rá: igaz, hogy a Tűzgyűrű első változatát látva a producerek csomó jelenetet újra forgattak, hogy az egész humorosabb legyen?
Igen, igaz. Amikor először vettük fel a jeleneteket, folyamatosan mondtam John Boyegának, hogy legyünk már komikusabbak! Dobjunk be egy pár viccet. Aztán, végül csak igazam lett.
Ha már a mentorálásról beszélünk, a húgodnak, Francescának adsz tanácsokat?
A színjátszás fortélyait, vagy egy-egy adott karaktert nem beszélünk meg, de a szerepválasztásainkat igen. Például, hogy valamit miért vállaljunk el vagy sem.

Milyen érzés blue box előtt „színjátszani”?

Szórakoztató. Nagyon sok képzelet kell hozzá. Nem mondanám azt, hogy nehezebb, hanem azt, hogy más. Nem olyan, mint mondjuk most veled: most fel tudom venni a visszajelzéseidet és reagálni tudok rájuk. Ez a színjátszás és viszont színjátszás. Ha nincs partner, akkor nekem kell valamit odaképzelni.
És mennyire lepett meg a kész film? Gondolom nem azt láttad viszont, amit elképzeltél.
Hát nem. A legtöbbször, amikor egy film elkészül és szembesülök vele, általában azt érzem: ez sokkal őrültebb, mint gondoltam. Itt most a robotok belseje lepett meg, ahol irányítjuk őket, bár Guillermo del Toro mondta, hogy ezek az úgynevezett kínzófülkék. 

Amúgy milyen filmeket szeretsz nézni?

Mindenevő vagyok, bármilyen műfaj jöhet. Nagy dráma, vicces komédia, szerelmes filmek, de talán legjobban a sci-fit szeretem. Igazi geek vagyok, olyan filmeken nőttem fel, mint az Alien – Nyolcadik utas, a halál vagy a Godzilla. 

Akkor te idő előtt láttál korhatáros filmeket!

Így volt. Amikor van egy apád, aki egy csomó korhatáros filmben szerepelt, elég nehéz elkerülni őket. Ez egy folyamat volt, amire nem tettem fel mindent. Mindig volt egy B-tervem. Ezért is mentem egyetemre, kommunikációs szakon szereztem diplomát. Élvezem a színészetet, remekül elvagyok, de ha nem fog működni, akkor majd csinálok mást. Ehhez nem árt, ha képzed magad. A húszas éveimben voltam csapos, majd parkolófiú, építőipari munkás, hogy megéljek. Harmincéves koromig adtam magamnak időt: vagy keresek a színészettel annyi pénzt, hogy megéljek belőle, vagy hagyom az egészet. Aztán egyszer csak beindult a szekér. 

Eleinte elhagytad az Eastwood nevet. 

Igen, kezdetekben így volt. Tizennyolc éves voltam, még azt sem tudtam, én ki vagyok, és abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán képes leszek-e a színészi pályára. Tudod, a másik nagy truváj, hogy hívhatnak bárhogy, semmi és senki sem tud neked segíteni a meghallgatások során. Nem izgat senkit sem, mi a vezetékneved. Még akkor sem, ha saját képességeid alapján baromi jó vagy. Az esetek kilencvenöt százalékában nem te kapod meg a szerepet. Szimplán azért, mert nagyon sokan vannak, akik jobb helyzetben vannak: a koruk jobban passzol a szerephez mondjuk. Szóval az érvényesülést sok tény befolyásolja. 

Hogy viseled az elutasítást?

Mindig is kemény volt a páncélom. Azt gondoltam, vagy megkapok egy szerepet, vagy nem. A színjátszás nem vérre megy. A saját személyiségedet veszélyes „beleforgatni” egy karakterbe. Ilyenkor őrülnek meg a színészek. Én nem akartam mindenáron színész lenni, az élet számos lehetőséget kínál. Ezért én nem is zakkantam meg soha. Sok fiatal személyisége beleroppan abba, hogy nem fut be. Ez ijesztő.

Kérdezhetlek a színészi módszeredről? Anhtony Hopkinsnak is feltettem ezt a kérdést...

És mit mondott?

Azt, hogy ha kell, akár háromszázszor, négyszázszor is átismétli a dialógusokat. Bevési a szavakat az agyába, akkor nyugszik csak meg, ha már álmában is fel tudja mondani őket.

Wow, tényleg ezt mondta? Ez csodálatos, mert nagy igazság van benne. Én is ezt vallom. Meg kell tanulni a szöveget, belefúrni a dialógusokat a fejedbe. Amikor már tusolás közben is megy, szuper. Egyre csak ismételed, ismételed, ismételed, egészen addig, míg nem érzed természetesnek. Innetől kezdve beszélhetünk fókuszált játékról és figyelemről. Addig ez nem lehetséges, amíg azzal vagy elfoglalva, hogy emlékezz a szövegedre. 

Mit gondolsz a method acting módszerről, amikor a színész a forgatás teljes idejére a karakterben marad?

Nekem ez önkínzásnak hangzik. Sőt, állítom, hogy az ilyen színészeknek mazochista vágyaik is vannak. Én nem ilyen személyiség vagyok. Az élet túl rövid! Ez csak egy munka. Neked is az, amit most csinálsz: újságíró vagy. Aztán hazamész és optimális esetben nem viszed magaddal a munkát haza te sem. 

(Klubrádió, Csákvári Gáza)

/fotó: standardnews.com/
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Ámon Betti
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »