A mellrák és a prosztatarák szűrésének fontosságára hívják fel a figyelmet a fővárosi hídsétán - 2017.10.02
A mellrák és a prosztatarák szűrővizsgálatainak fontosságára és az egészséges életvitelre hívja fel a figyelmet az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen és a MentsManust! - Movember Magyarország közös akciója, amelynek részeként megtartják a szokásos hídsétát a Lánchídon ma délután.

Az eseményt a nemzetközi mellrákellenes hónap első napján rendezik Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián és a Lánchídon. Ismeretterjesztő beszélgetéseket, szakmai előadásokat tartanak, majd a rendezvényt a közös séta követi a rózsaszínre és kékre világított Lánchídon.

Az emlő- és a prosztatadaganatos megbetegedések kiemelkedő helyet foglalnak el a súlyos betegségek között. A magyar rákdiagnosztika és rákgyógyítás kiemelkedő szakemberei a Mire várunk még mindig? elnevezésű programon a többi között arról beszélgetnek a résztvevőkkel, hogy milyen lehetőségek vannak a betegségek kockázatának csökkentésére, a gyógyulásra, valamint arról, hogyan lehet egészségtudatosan élni.
A közleményben idézték Jó Mariannát, az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen vezetőjét, aki kiemelte: a mellrákot teljességében nem lehet megelőzni. Mivel minden 8-9. magyar nő találkozik ezzel a betegséggel, nagyon fontos a mammográfiás szűrővizsgálat nyújtotta minél korábbi diagnosztizálhatóság, az egészségtudatosság, és tudni, melyek az ezt segítő hiteles információk. Honti Dániel, a MentsManust! alapítója szerint minden novemberben csatlakoznak a Movember nemzetközi mozgalmához, amely a prosztatarák veszélyeire hívja fel a figyelmet.

Több mint nyolc évnyi tapasztalattal kijelenthető, hogy a férfiaknál a figyelemfelkeltést nem csak egy betegségre kell koncentrálni, az orvoshoz járás tabuját is le kell dönteni és fel kell hívni a figyelmüket arra, hogy az öngondoskodás, az egészségtudatos életmód életet menthet.

(MTI)

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Szunyogh Szabolcs
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Immár hivatalos: Gulyás Gergely a Fidesz-frakció új vezetője a posztot két éve betöltő Kósa Lajos után »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »