Zágrábig üldözték a rendőrök egy benzintolvajt - 2012.07.23
Székesfehérvártól Zágrábig üldöztek a magyar, majd a horvát rendőrök egy szlovák rendszámú autót, amelynek a vezetője fizetés nélkül hajtott el egy benzinkútról, majd menekülés közben áttörte a határsorompót, így jutott át Horvátországba. A horvát rendőrség közölte: a jármű a fizetős autópálya több sorompóját is átszakította, és a sofőrt csak Zágráb után, a szlovén határnál tudták elfogni.
Vasárnap este, nem sokkal 20 óra után egy kék Skoda Fabia megállításához kérték a somogyi rendőrök a zalaiak segítségét. A szlovák rendszámú autóban egy férfi ült, aki előzőleg az M7-es autópálya mentén, Székesfehérvár közelében 14 ezer forintért tankolt egy benzinkúton, de fizetés nélkül, nagy sebességgel továbbhajtott az autópályán a horvát határ felé.

A zalai rendőrök próbálták feltartóztatni az autót, biztosították a két letenyei határátkelőt, és értesítették a horvát meg a szlovén hatóságokat is.

A menekülő autó sebességére és a többi közlekedő biztonságára való tekintettel a rendőrök csak kísérni tudták a szlovák kocsit, megállítani nem lehetett. Az autópályán megpróbálták lassításra bírni, de a sofőr még a rendőrautóra is "ráhúzta" a kormányt, hogy egérutat nyerjen.

Az ámokfutó a letenyei autópálya-átkelőhöz érve fékezés nélkül, a sorompót áttörve áthajtott Horvátországba. A szlovák személygépkocsi az áttöréskor a forgalmi sáv melletti asztalt az ellenőrzőfülke oldalának vágta, amitől az beszakadt, oldalsó üvegei kitörtek.

A háromsávos átkelő egyik sávjában autó állt, így az üldözöttet "felelősséggel feltartóztatni itt sem volt lehetséges" - közölte a rendőrség.

Az autó üldözését a határtól már a horvát rendőrök folytatták, és végül Zágráb térségében állították meg és fogták el a gépkocsi vezetőjét.

A horvátországi Muraköz megye rendőrkapitányságának internetes oldalán az áll: a határon 20 óra 41 perckor átszáguldó, Zágráb felé hajtó autót azonnal üldözni kezdték a horvát rendőrök, de a sofőr a fény- és hangjelzések ellenére sem állt meg. Az ámokfutó kocsijával a Gorican fizetőkapu, majd Zágráb előtt, a Sveta Helena-i fizetőkapu fémsorompóját is áttörte, majd a horvát fővárost délről elkerülő autópályaszakaszon már újabb rendőrségi egységek is üldözték.

A hajsza egészen a horvát-szlovén határig, Breganáig - vagyis két országon és mintegy 300 kilométeren át - tartott, ahol az üldözött a fizetőkapu sorompóját átszakítva a kerítésnek és egy fémoszlopnak ütközve állt meg. A kocsit vezető 22 éves szlovák férfit a horvát rendőrök őrizetbe vették, és eljárást indítottak ellene.

A zalai rendőrök közlése szerint az üldözésben senki nem sérült meg. A horvát rendőrség beszámolója arra nem tért ki, hogy személyi sérülés bárhol is előfordult volna, vagy az ámokfutó az ütközések során szenvedett-e valamilyen sérülést.

Az ügyben a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon közúti veszélyeztetés, rongálás és tiltott határátlépés bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárást kezdeményeztek, és felvették a kapcsolatot a horvát rendőrséggel az elkövető felelősségre vonása érdekében.
(MTI)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
FÓRUM
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Debrecen, Esztergom, Gyöngyös, Kecskemét, Tatabánya
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Oláh Andrea
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Vagyunk már néhány millióan is akár az országban, akik egyre határozottabban úgy érzik, a hagyományos értelemben nem lehet ugyanaz az ember, aki egyrészt megrendelést ad a Belügyminisztériumnak a szociális temetésekre fordított büdzsé megvágásához, másrészt a keresztény gyökerek fontosságáról nyilatkozik, mert a normális esetben egymástól nagyon távoli két külön személyiségre lehet csak jellemző, hogy közülük az egyik a végtisztességen spórol, ráadásul azzal a sanda feltételezéssel, hogy a szegények többsége szerinte csak azért kér segélyt a hozzátartozója eltemetéséhez, mert a megspórolt pénzt bizonyára jól elmúlatja »
Komédium
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!

Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »