Az egész világ aggódik a magyar demokrácia felszámolása miatt - Nemzetközi sajtó - 2018.04.16
Hallgassa meg
Az egy hete megválasztott Orbán Viktor lemondását követelték szombaton a tüntetők, akik aligha tudják rábírni a kormányt kurzusváltásra, noha tökéletesen tükrözi annak az országnak mély megosztottságát, amely a nyugati liberális értékrendtől távolodva került a régió figyelmének centrumába – írja helyszíni tudósításában a New York Times.

 - Demokrácia elképzelhetetlen jogállam és szabad sajtó nélkül, ezért addig tüntetünk, amíg kell – nyilatkozta a 24 éves Bíró Levente. A tekintélyes lap szerint is a Figyelő által közölt 200-as lista azt bizonyítja, Orbán valóra váltja fenyegetését, azaz elégtételt vesz azoktól, akik szembenállnak vele. Miután a CEU oktatói is felkerültek erre a listára, Michael Ignatieff, az egyetem rektora azt nyilatkozta: vérlázító ez a lista, amely nem csak a tanszabadságot, de az egész magyar tudományos életet fenyegeti. Ám egyelőre minden jel arra utal, nem sikerült sem a civil szervezeteket, sem az értelmiséget meghátrálásra késztetni. Az állam Orbán általi teljes bekebelezésese ugyan riasztotta az uniós államokat, azonban minden szankciós fenyegetése ellenére nem sikerült megállítania a folyamatot. És a jövőben sem fog sikerülni, mert Lengyelország és Magyarország kölcsönösen biztosították egymást arról, hogy megakadályozzák az egyhangú szavazást.

Ám a cikk megállapítja, hogy Orbánra nézve a legnagyobb fenyegetést mégiscsak a saját állampolgárai jelentik, mert ugyan a szabad, de nem teljesen tisztességes választás eredményeképpen 50 % felett van az ellene szavazók aránya - tudósít a New York Times. Rádiók, podcastek manapság egyre gyakrabban visszatérő témája a liberális demokráciák válsága világszerte. S a tendenciák elemzésekor az elmúlt napokban szinte kivétel nélkül Magyarországot veszik előre ezek a jelentések, lévén Orbán Viktornak újabb kétharmada. Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) Hogy áll a demokrácia globális helyzete című műsorában a svéd Bruno Kaufmann számol be a 20 országban végzett kutatásáról és itt is első helyre került Magyarország.

 - Természetesen engem is aggaszt a magyarországidemokrácia helyzete, de azért szerencsére még nem mondhatjuk azt, hogy teljesen felszámolta Orbán a demokráciát. S hogy megpróbálja-e felszámolni a demokratikus intézményeket - élve kétharmados többségével? Bruno Kaufmann szerint az Európai Unió alapokmánya ennek azért gátat szab, különösen azért, mert Orbán Viktor nem akar kilépni az Unióból, hisz élvezni akarja az onnan jövő pénzügyi támogatásokat. Egyébként pedig a Times of Omantól kezdve az orosz kormányzati portálokon és tévén át egészen az Al Jazeeráig a világ csaknem minden pontján beszámoltak a választások elleni, hatalmas tömeget megmozgató budapesti tüntetésről. John Lloyd, a Reuters publicistája szerint ez a tavasz az autokraták tavasza. Az Egyiptomban, Kínában és Oroszországban született választási eredményre magyarázatot ad, hogy egyik ország sem a demokratikus Nyugat része. Ám Magyarország nemcsak a Nyugat, de még az Unió része is, és mégis autokrata vezetőt választott magának. A Politico a szabadság szerető, ellenzéki főváros és a Fidesz-párti vidék közt tátongó mély különbséget emelte ki arra is kitérve, hogy a 100 ezres tömeg most olyan vegyes volt, amit egy évvel ezelőtt nem lehetett volna elképzelni. Hisz az uniós zászlók mellett ott lobogtak az árpádsávosak is. Egyben azonban mind egyetértettek a fővárosi tüntetők: a Fidesz annak köszönhette a győzelmét, hogy hittek neki a félrevezetett emberek. A Die Zeit is kiemeli, a baloldal és a jobboldal egyesült, hogy Orbán ellen tüntessen.
A Szabad Európa Rádió az elsők között közölte a választások hivatalos végeredményét, miszerint negyedszerre is győzött Orbán, sőt a kétharmadot is megcsinálta. Tömören rögzíti, hogy az elmúlt 8 évben ellenőrzése alá vette a médiát, az üzleti életet, értve ezen a bankrendszert épp úgy, mint az energiaszektort, az építőipart és a turizmust. A tüntetők a szavaztok újraszámlálását, új választásokat és új választójogi törvényt követeltek, valamint sajtószabadságot.
Az amerikai Huffington Post helyszíni tudósításában azt hangsúlyozza, hogy világszerte egyre többen aggódnak a magyar demokrácia felszámolása miatt. Orbán Viktort pedig szélsőjobb politikusnak nevezi. Sőt, kiemeli, hogy Európa szorosan figyelemmel kíséri a magyarországi fejleményeket, mert félő, hogy Orbán – konszolidálva hatalmát – modellként, követendő példaként szolgál más szélsőjobbos politikusok és kormányok számára.
(Csernyánszky Judit/Klubrádió)

Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Marton Éva
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »