Oroszország az ENSZ BT rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi - 2018.04.14
Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a Szíriát ért amerikai-brit-francia katonai csapás miatt - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök. "Oroszország a leghatározottabban elítéli a támadást Szíria ellen, ahol orosz katonák segítik a törvényes kormányt a terrorizmus elleni harcban" - mondta.
Az orosz vezető agresszióval, a szíriai humanitárius helyzet súlyosbításával vádolta meg a katonai csapást végrehajtó államokat, akárcsak azzal, hogy és a "terroristák" kezére játszanak. "Az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül, az ENSZ Alapokmányát, valamint a nemzetközi jog normáit megsértve agressziót követtek el egy szuverén állam ellen, amely a terrorizmus elleni küzdelem első vonalában található" - idézte a Kreml sajtszolgálata az elnököt.Putyin úgy fogalmazott, hogy a katonai csapás indoklásakor, csakúgy, mint egy évvel ezelőtt a sajráti repülőtér elleni támadáskor, az Egyesült Államok ürügyként használt egy, a polgári lakosság ellen elkövetett vegyifegyver-támadást, amely szerinte megrendezett volt. Hangsúlyozta, hogy az orosz katonai szakértők "a vélt incidens helyszínén" nem találták nyomát mérgező anyagnak, és hogy "egyetlen helyi lakos sem erősítette meg a vegyi támadás tényét".Az orosz elnök kitért arra, hogy a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet a helyzet tisztázására a helyszínre küldte szakértőit, de a katonai akciót végrehajtó országok nem várták meg a vizsgálat eredményét."A Szíria körüli helyzet jelenlegi eszkalációja romboló hatást gyakorol a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerére. A történelem mindent a helyére tesz, és már eddig is Washingtonra helyezte a felelősséget a Jugoszláviával, Irakkal és Líbiával való véres leszámolás miatt" - hangoztatta az orosz államfő. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a Kommerszant című gazdasági lapnak kijelentette, hogy Oroszország a történtek után is kapcsolatban áll az Egyesült Államokkal, és a Szíria elleni támadásban részt vett másik két országgal. Mint mondta, fennmaradt a több szinten folytatott orosz-amerikai katonai kommunikáció is. A diplomata ugyanakkor az információcsere természetét nem kívánta minősíteni.Mint mondta, Oroszország az Egyesült Államokba vetett bizalmának megrendülése ellenére is kész a további együttműködésre. Rjabkov szerint Moszkva továbbra is mindent elkövet annak érdekében, hogy az OPCW szakemberei eljussanak Dúmába.Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Rosszija 1 állami tévécsatornának nyilatkozva a nemzetközi jog "durva és arcátlan megsértésének" nevezte a támadást, amely szerinte meghiúsítja az OPCW munkáját. Mint mondta, Oroszország ismertetni fogja a BT-vel a katonai csapással kapcsolatos "tényeket".Az orosz külügyminisztérium felszólította a BT tagjait, hogy megfelelő módon értékeljék a történteket, és zárják ki "a régió békéjét és biztonságát veszélyeztető felelőtlen agresszív lépésekhez" való visszatérés lehetőségét. A tárca szerint a csapás, amely gátolja a rendezési folyamatot, arról árulkodik, hogy Washington, London és Párizs módot akar adni a terroristáknak soraik rendezésére.A minisztérium utalt rá, hogy sajtójelentések szerint a támadásnak vannak sérültjei, de megerősítette, hogy orosz állampolgár nincs közöttük.Szergej Rudszkoj vezérezredes, az orosz vezérkar műveleti főosztályának vezetője közölte, hogy a szíriai légvédelem Sz-125-ös, Sz-200-as, Buk, Kvadrat és Osza, alapvetően még a szovjet korszakban kifejlesztett légvédelmi rakétáival 71-et megsemmisített az arab ország ellen bevetett 103 manőverező robotrepülőgép közül.Megerősítette, hogy az amerikai-brit-francia támadás elhárításában az orosz légvédelem szíriai rakétarendszerei nem vettek részt. Kijelentette: a támadást követően Moszkva ismét fontolóra veheti, hogy Sz-300-as légvédelmi rakétarendszereket szállítson Szíriának, valamint több más országnak is, amitől néhány éve nyugati kérésre elállt. Szavai szerint Oroszország az elmúlt másfél év alatt teljesen helyreállította Szíria légvédelmi rendszerét, és folytatja annak tökéletesítését. Rudszkoj egyébként az állította, hogy a tartuszi és hmejmími orosz bázis légvédelmi rendszerei valamennyi amerikai és brit légi és földi indítású rakétát észlelték és kontrollálták, ám a francia légerő részvételét a Szíria elleni támadásban nem rögzítették. A támadásban az orosz tábornok szerint a Földközi-tenger medencéje fölött amerikai B-1B, F-15-ös, F-16-os és brit Tornado típusú repülőgépek vettek részt, az amerikai Laboon romboló és a Monterey cirkáló pedig a Vörös-tenger felől bocsátotta fel rakétáit. A B-1B hadászati bombázók "az Egyesült Államok által törvénytelenül ellenőrzött" et-Tanf felől közelítették meg a szíriai területen található célobjektumaikat.A Rosszija 24 hírtelevízió közlése szerint Moszkva összehívta a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének rendkívüli tanácskozását is. A védelmi blokknak Oroszország mellett Fehéroroszország, Örményország, Kazahsztán, Kirgizisztán, és Tádzsikisztán a tagja.Jon Huntsman moszkvai amerikai nagykövet a külképviselet közösségimédia-csatornáin közölte: az Egyesült Államok a katonai fellépés előtt kapcsolatba lépett Oroszországgal, hogy minél kevesebb áldozat legyen az orosz erők és a polgári lakosság körében.(MTI,Klubrádió)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Bencze József
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Az ügyvédi kamara elnöke tiltakozik az ellen, hogy a Magyar Idők nevű napi periodika elkezdte listázni az ügyvédeket, konkrétan azokat, akik Soros bérencként, vagy egyszerű mezei ballibként folytatják bűnös üzelmeiket »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »