Új fejezet kezdődik az uniós védelmi politikában - 2017.11.13
Hallgassa meg
Brüsszelben az Európai Unió védelmi- és külügyminiszterei ünnepélyesen aláírták a közös védelmi politika új szervezeti keretének számító állandó, strukturált védelmi együttműködés alapító levelét. A mindenki számára nyitott szövetségben egyelőre 22 ország vesz részt.
Közös külpolitikához közös védelmi és biztonsági politikára is szükség van. Ez pedig megfelelő mechanizmusok és gyorsan bevethető eszközök nélkül nem működik. Ezért döntött a tagországok elsöprő többsége úgy, hogy létrehoz egy úgynevezett strukturált védelmi együttműködést, a PESCO-t, amely Európát katonai téren is az eddiginél komolyabb tényezővé teszi.

Ez egy nagy lépés az Európai Unió biztonsági és védelmi politikájának erősítése és önállósága felé. Egy hosszú vita zárul le ezzel, de nyilvánvalóan hatékonyabb és olcsóbb lesz így minden – mondta Sigmar Gabriel német külügyminiszter ismét felemlegetve, hogy míg az európai védelmi kiadások az amerikainak a felét teszik ki, az eredmény, vagyis a védelmi képesség csak ennek 15%-a.

Federica Mogherini, az unió kül- és biztonságpolitika főképviselője szintén történelmi eseményről beszélt. Mint mondta, most először képesek leszünk egy állandó strukturált európai védelmi együttműködésre, méghozzá konkrét projektekkel.

A tagországok már több mint ötven ilyen projektet terjesztettek elő, a katonai képességek fejlesztése és konkrét műveleteket terén. Mogherini hozzátette, mindezt folyamatosan egyeztetik a NATO vezetésével is, a most létrejövő európai PESCO pedig nem konkurense a NATO-nak, hanem kiegészítik egymást.

(Klubrádió/Nemes Gábor, Brüsszel)
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Kárpáti Iván
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
A világhálón ma már megszámlálhatatlanul sok és sokféle tartalom elérhető »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »