Zsákutcába jutottak a Brexit-tárgyalások - Michel Barnier - 2017.10.12
Hallgassa meg
Zsákutcába jutottak, vagy legalábbis holtponton vannak a Brexit-tárgyalások - mégpedig azért, mert a britek úgy tűnik visszatáncolnak Theresa May miniszterelnök korábbi ígéretétől, hogy kifizetik a számlákat, amelyeket még uniós tagként csináltak. Nemes Gábor, brüsszeli tudósítónk összeállítása.

Michel Barnier az Európai Unió tárgyaló delegációjának vezetője általában diplomatikusan fogalmaz, de mai sajtóértekezletén a brit tárgyalópartner jelenlétében feltűnően szókimondó volt, amikor a tárgyalások megakadásának okait ecsetelte. 

Firenzei beszédében Theresa May megerősítette, hogy az Egyesült Királyság betartja azokat a vállalásait, amelyeket még az unió tagországaként tett. Most ezen a héten azonban a tárgyalódelegáció azt mondta, hogy ezt nem tudja írásba foglalni. „Nincsenek tárgyalások erről a kérdésről. Egyszóval zsákutcába jutottunk. Legfeljebb technikai tárgyalásokat folytathatunk - mondotta Barnier. 

Ami azonban az angolok számára döntő és meglehetősen kínos: egyelőre szó sem lehet a Brexit utáni uniós-brit viszony megvitatásáról. David Davis a brit tárgyalópartner pedig éppen ezt próbálta megint kiharcolni - sikertelenül. Így nem maradt más hátra számára, mint hogy a technikai tárgyalások fontosságát dicsérje - ott ugyanis mindig lehet apróbb eredményeket elérni.

(Klubrádió)



Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Borgula András
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
A világhálón ma már megszámlálhatatlanul sok és sokféle tartalom elérhető »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »