Forradalom? - 2016.10.24
Kaptam egy emailt a minap, amely egy könyv bemutatására kéri a szerkesztőségünket
Tisztelt Szerkesztőség !
Ezúton hívjuk meg szeretettel a „Jelentés a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2006. őszi rendőrterrorral és megtorlásokkal összefüggő jogvédő küzdelmeiről a 10. évfordulón” c. kötet sajtó-nyilvános bemutatójára. Kérjük, hogy adjanak hiteles tájékoztatást erről a kötetről és a könyvbemutatóról. Tavaly döntöttük úgy, hogy a 10. évfordulóra gyűjteményes dokumentumkötetben összegezzük a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2006 őszi rendőrterror áldozataiért és az igazságtételért folytatott máig tartó küzdelmeit. A munkát elvégeztük: a kötet megszületett, a kiadó a Nemzeti Jogvédő Alapítvány. Tartoztunk vele nemzetünknek. És azoknak is, akik még mindig gátlástalanul tagadják a 10 évvel ezelőtti véres hatalmi önkény brutális tényét. És azoknak is, akik velünk együtt nélkülözhetetlennek tartják a felelősök felelősségre vonását és a teljes körű igazságtételt. A jelentésben dokumentumokkal, képekkel kiegészítve áttekintést adunk máig tartó jogi küzdelmeink fontosabb mérföldköveiről, időrendben, illetve négy nagy téma köré csoportosítva: civilek védelme, jóvátétel, felelősségre vonások és tüntetés-feloszlatások jogellenessé nyilvánítása. Az 1956-os szabadságharc 60. évfordulója előtt is tisztelegve a 2006 őszi nemzeti jogvédő missziónk során képviseltek közül 56 jogsértett esetleírását tesszük közzé a jelentés mellékleteként. Megrázó és hátborzongató metszetét adjuk ezzel a 2006 őszén megnyílt pokoli bugyroknak. Az avatásra 2016. október 23-án a 10 órás istentisztelet keretében a Hazatérés templomában kerül sor, amelyre szintén várjuk szeretettel !
Üdvözlettel:

Dr. Novozánszky Ilona ügyvéd dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd dr. Zétényi Zsolt ügyvéd
Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) NJSZ ügyvezető Nemzeti Jogvédő Alapítvány elnök
Azon gondolkodom, hogy mit kezdjek ezzel, hiszen a tíz évvel ezelőtti eseményeket nem gondolnám, hogy az 56-os forradalommal párhuzamba kellene, lehetne állítani. Nem úgy, mint Novozányszky, Gaudi-Nagy, és Zétényi.
Belátom, hogy nem vagyok minden akkori eseménynek az ismeretében, nem voltam ott minden „összecsapásnál”, de bizonyos eseményeket jól láttam, és 56, 50-ik évfordulóján nem láttam egyetlen egy forradalmárt sem, csak olyan huligánokat, akik gyújtogattak, kővel dobálták a rendőröket, és félelmet keltettek minden emberben, akik csak meg szerették volna ünnepelni a magyar forradalom félszázadik évfordulóját.
Ebből persze nem következik, hogy az akkori kormányzat azt tette volna, amit megkövetelt a haza, ami helyes lett volna az adott helyzetben, de a tehetségtelenség, és a tehetetlenség nem feltétlen ok arra, hogy néhányan megpróbálják felgyújtani a várost, de lehet, hogy tévedek…
Akkoriban a Rákóczi úton laktam, a Szentkirályi utcával szemben, így tanúja lehettem annak, amikor a Rókusnál összegyűlt pár száz ember farkasszemet nézett a Síp utcánál felálló rendőrökkel. A rendőröket kövekkel dobálták, akik megpróbálták tartani a frontot. Az állóháborúnak az vetett véget, hogy a rendőröket hátrább rendelték, az Astoriáig. A patthelyzetben csengettek. Egy régi ismerősöm jelentkezett a kaputelefonban, kérte, hogy engedjem be. Én beengedtem. Mikor belépett a lakásba, mondta, hogy Ő is a harcosok egyike, de mivel a mellékutcákat lezárta a rendőrség, és így nem tud sehová sem elmenni, nálam kivárná, amíg elcsendesedik a csetepaté. Az illető nem volt „politikás”, az ötvenes években így nevezték a politikailag megbízhatatlan embereket, és világ életében kártyából tartotta fenn magát. Jól römizett, és folyamatosan vágta a birkákat, már ha talált magának megfelelő kuncsaftot. Hát te meg, hogy lettél „forradalmár” kérdeztem kétkedve. Így alakult, mondta. Kissé leégtem, és kapóra jött, hogy a Kossuth téren lévő héderezők befogadtak maguk közé. Az utóbbi hetekben én is ott laktam, mondta. Meg utálom a Gyurcsányt, meg a komcsikat is. 71-ben Ők zamekoltak ki minden középiskolából, mert én is tüntettem március 15-én. Van pénzed, kérdeztem, van, mondta. Honnan, levágtál valakit, á nem, válaszolta, egy ismert figura jön mindennap a Kossuth térre, és kioszt mindenkinek 5 rongyot, hogy maradjunk ott, és tiltakozzunk a Gyurcsány ellen. Ki ez a figura, kérdeztem, mire Ő azt mondta, hogy nem tudja a nevét, de tévészékház melletti templomból szokott kijárni. Szerinted most forradalom van, kérdeztem, naná, mondta, leszámolunk mindenkivel, aki komcsi, vagy segítette a komcsikat. De én megvédelek téged, ne félj. Nem féltem. Szerinted jobb lesz, ha Orbán lesz, kérdeztem tőle. A f…szom se tudja, mondta, de az biztos, hogy Ő nem komcsi. Kérsz egy whiskyt, kérek mondta. Isten, isten, és egy slukkra felhajtotta. Most miért nem vagy velük, kérdeztem. Mert utálom a könnygázt, meg a gumilövedéket. Tudod, én kivárásra játszom, és ha véget ér a csinnadratta, ott leszek közöttük. De aztán hirtelen felugrott, és gyorsan továbbállt.
Kinéztem az ablakon, de a harc már az Erzsébet híd pesti hídfőjénél zajlott. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy a rendőrök nem tudják tartani magukat, de aztán visszaverték a huligánokat, akik szétszéledtek. Ez történt október 23-a éjjelén az ötvenedik évfordulón, a lakásom ablakából nézve.
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Jávor Dénes Marcell
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Ha a jövőben lenyomsz egy kilincset, ami nem a saját házad vagy lakásod ajtaján található, jól teszed kedves hallgató, ha előtte körülnézel »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »