Pedig a második bekezdés elolvasása után már annyi muníciót kaptak, hogy a publicisztikák elkezdték írni önmagukat. A hír ugyanis úgy folytatódott, hogy a miniszterelnök urat L. Simon László a családtagjaival, és a település polgármesterével Tóth Istvánnal együtt fogadta, majd Dobos Ferenc borász kíséretében megnézték az L. Simon Pincészetet.
Ilyenkor a rutinosabb szerzők - a poén inflációs fordulattolulás ellen sajátos fékeket szoktak alkalmazni, nehogy túl hamar okozzanak telitettséget az egymásra ömlő bornírtságok.
Pedig csak ezután jött a java. A harmadik bekezdés volt ugyanis az igazi ajándék. A díszes kompánia ugyanis – ahogy a Fidesz honlapja egyben a képek megtekintésére is bíztat - szemlét tartott a meggyültetvényben, a cigánymeggy betakarításán, ahol a kormányfő elbeszélgetett az állandó és az alkalmi munkavállalókkal, illetve a csemegeszőlő dűlőben, az éppen zöldmunkát, és gyomlálást végző dolgozókkal, és legvégül ellenőrizték a Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézet elítéltjeinek munkavégzését.
A mai jegyzet eddig tartott.
Mert ennél szellemesebbet még soha nem sikerült írnom. Sőt, ha én pötyögöm a gépbe, hogy Orbán Viktor elbeszélgetett a kormánya egyik tagjának szőlőjében az éppen ott dolgozó rabokkal, akkor valószínűleg rémülten szaladtam volna a nyomtatóhoz, hogy én tépjem ki a gépből a papírlapot, mielőtt még bárki hozzáférhetne.
De nem. Ezúttal Magyarország irányítója, és a kulturális élet feje együtt teremtették meg ezt a felemelő pillanatot. Tehát valami sokkal szellemesebb dologról lehet szó, mint amit egy irigykedő blogger első látásra megérthetne. Például mi van akkor, ha a raboknak végre lett egy szép napjuk, mert láthatták Orbán Viktort? Már az is izgalmas lehet, ahogy kiválasztották a büntetés végrehajtás intézetben ideiglenesen állomásozó cigányokat és meggyszakértőket erre a különös pillanatra.
Nincs egy ilyen látogatás komoly kommunikációs előkészületek nélkül. Én könnyen feltételezem, hogy nem a mindennel elégedetlen városi neoliberális értelmiségnek szánták ezt a beszámolót, hanem mondjuk az egyre idegesebb piacok megnyugtatásának? Vagy a föld nélkül maradt gazdáknak. Ne ítéljen senki elhamarkodottan. Hiszen a képek is arról árulkodnak, hogy vannak, akik egészen jól érzik magukat ebben a hazában. Az agárdi parasztház előterében copfos gyermekek, farmernadrágos politikusok, köztük egy, zsebre dugott kézzel, valamint a mosolygós farkaskutya, szóval a vidám sokaság, csak úgy ingujjban tényleg élvezi az életet. Aki pedig képtelen arra, hogy együtt örüljön velük, az magára vessen.
Egy biztos: a jó ott van, ahol ők vannak. Azt még a vak is láthatja. A rabok pedig biztos nagyon hálásak, mert azt még a szabadlábon lévők is értik, sokkal jobb a szőlőben zöldmunkát végezni és gyomlálni, mint a róni a köröket Baracskán a börtönudvaron.
Valahogy megjött a kedvem a gyomláláshoz.
Milliók lehetnek ezzel így – egyre erősebben érzem.