Iván zongorája - 2017.03.27
Látszólag most egy kitűnő kollégámra, a több mint három éve elhunyt Bächer Ivánra fogok emlékezni.
Ivánra, akinek alakját tisztelői szombaton, hatvanadik születésnapján, idézik fel barátunk, Rédei Éva szervezésében a Pozsonyi úti Láng Téka előtti padnál és fácskánál, amit Iván tiszteletére ültettek. A Láng Téka mellett egy kicsi kocsma található, a Piccolo. Kirakatában évek óta ott mállik egykori törzsvendége Bächer Iván fotója és talán pár sora.

Kocsma és könyvesbolt – mondhatni jelképesen is a legfontosabb terepei a publicistának.

És miért csak látszólag? Mert születésnapját kihasználva az ő szavaival mondok el most valamit, ami ma legalább olyan lényeges, vagy sőt, mint amilyen akkor volt, amikor írta.

Segítek már most értelmezni a tanulságot. Bächer arról írt, amiről nekünk is kellene, hogy mi a fontosabb, a valóság - patetikusabban szólva, az igazság – megjelenítése vagy, hogy ellegyünk, úgy ahogy. Gyengén fűtött vackokban, pár koncot majszolva, de mégiscsak, nem kint a zord pusztában. Hogy meddig bólogathatunk ahhoz, amiről egymás közt már régen megállapítottuk a Piccolóban két unicum kisfröccs után, hogy ezek is menjenek az anyjukba, mert ha ezek a mieink, sok esélyünk nem maradt.

Szóval, ezt most nem én mondom. Sem úgy írni nem tudok, mint Bächer, sem olyan bátor nem vagyok. (Ilyen bátor ez a Bächer? – kérdezte egyszer valaki. Ja, nem csak „vak”.)

Haló, szóval, ezek Bächer Iván szavai:

„Elfáradtam. Mindenki takarodjon a francba! Ez van bennem, ezt tudom írni csak. Ezt éreztem, mikor ominózus cikkemet írtam, és ezt érzem ma is. Lehet túlzó, általánosító - de akkor is: mindent újra kell kezdeni, elölről.”
Ezt írta Bächer Iván barátunk miután egy cikke, amelyet eredetileg a Népszabadságnak szánt, nem jelent meg. Ököllel a zongorát – és a szerző úgy vélte, és akkor most én finoman fogalmazok, mert sem ujjal sem ököllel nem tudok efféle fontos hangokat kicsalni semmiből, még egy nyamvadt publicisztikából sem – hogy az ellenzék akkori vezető pártja, szocialista párt? – simán el fogja veszíteni a 2010-es választást, ha úgy folytatja.
Úgy folytatta.

A Népszabadság akkori vezetői megrettentek, még hogy így nekimenni - ha kenyeret már nem is, de morzsákat adó kéznek? – na, azt már nem.

Ám a letiltott írás – amely az akkori főszerkesztő szerint persze csak azért nem jelent meg, mert rossz volt - egy pillanat alatt elterjedt a kor szamizdatján, e-mailen, és valószínűleg jóval többen olvasták, mint ha az akkor még egész tisztességes példányszámú lapban nyomják ki. Még ha szerzőnk a hatás kedvéért nyilván túlzott is, ám sokan gondoltak valami hasonlót. De akkor is. Volt, aki kimondani is merte. Leírni az övéiről csak Bächer.

Aki így folytatja: „Én nem félek, énértem nem is kár már. Nem rólam van szó, nem rólam van szavam. Én azért csaptam a húrok közé, mert a hazámat féltem. És mert ettől a jobboldaltól féltem mindenekelőtt. Én ezt a jobboldalt nem utálom. Én ezt a jobboldalt gyűlölöm.

De azt kell látnom, hogy ezt a gyűlöletes oldalt a másik oldal segíti hatalomra. Gyávasággal, kulturálatlansággal és mindenekelőtt: a korrupcióval. Tolvajokkal nem lehet üldözni a rablót.”
És ha most valaki megkérdi tőlem: és mondd drága barátom, ha te vagy a szerkesztő annál a lapnál, amelyik valamilyen módon mégiscsak függ attól a párttól, amelyik itt kulturálatlannak, gyávának és mindenekelőtt korruptnak van nevezve, akkor mit tettél volna? Én nem felelnék, csak lesütném a szemem, majd az ég felé emelném a tekintetem. És hallgatnék. Hogy mindenki hallja Bächer sokszor akadozó, tétova, dadogós hangján:
„Zongorázni szépen kell, cizelláltan, pontosan. De mégis: néha muszáj a húrokba csapni. Néha muszáj, hogy elvésszen a fej.”

A gyávaság, a szerkesztői, a politikusi gyávaságaink árát most fizetjük. És ahogy elnézem még messze nem értünk a ceh végére.

Bächerre hallgatunk akkor, ma más lenne?

Akkor nem egy zsarnok röhögne rajtunk, ahogy kapálódzunk?

Talán nem. Mert jó esetben egy nagy Bächer publicista sok kis Bächer publicistát szül – és akkor ma a miniszterelnököt úgy hívnák, hogy.....

Izé, nem tudom. Bächer talán merne válaszolni és leírni nekünk.
Mondjuk, hogy hol jelenne meg, azt nem tudom. Mert az akkor oly óvatos Népszabadság ugyanúgy már csak emlék, fájó emlék, mint kollégánk, barátunk, Bächer Iván.
Cikk küldése e-mailben »Nyomtatható cikk »
FÓRUM: Új téma indítása »
HÍREK
MŰSOROK
MUNKATÁRSAK
MÉDIAAJÁNLAT
IMPRESSZUM

Az Ön e-mail címe:
English
Válassza ki, melyik mûsorra kíváncsi!
Váradi Júlia
Válassza ki, melyik műsorvezetőre kíváncsi!
Azért népszerű, mert olcsó, gyors és egyszerű az ügyintézés, »
KÖZLEKEDÉS
GAZDASÁG
HADD SZÓLJON
BULVÁRIA
VILÁG
VÉLEMÉNY
HÍRFORRÁS
English
2009-ben superbrand lett a Klubrádió
Díjat nyert a Klubrádió!
2015
Elérhetõség: 1037 Budapest, Bokor u. 1-3-5., Fax: 437-6738
Hallgatói telefonszámok: 2406-953, 2407-953, 30-3030-953, SmS szám: 30-3030-953
Fórum házirend », Jogi következmények és adatvédelmi politika »