Túl azon, amit az előbb már mondtam, ez jegyzőkönyvszerűen nem más, mint „előre megfontolt szándékkal, a magántulajdon sérelmére, jövedelmek elsíbolására elkövetett kormányzás”. A tényállás része persze a folytatólagosan elkövetett megtévesztés is. 

De akkor miért nincs feljelentés? Bizonyára azért, mert esélyünk csak akkor lenne, ha a feljelentő maga a kormány lenne. De már erre sem kell várnunk. A kormányfő a roma önkormányzatok vezetőjénél tett látogatásán bejelentette, hogy nem igaz a híresztelés, miszerint a munkanélküliek nem szeretnének dolgozni. 

Csend. Senki nem kérdezett vissza: no, és ki volt az a felelőtlen, sőt aljas politikus, aki szerint a munkanélküliek erőnek erejével is csak alig állíthatók munkába. Ki volt az a ravasz róka, aki ilyet mondott? Mert az komoly társadalmi károkat okozott, hiszen társadalmi csoportokat uszított egymásnak. Megkockáztatom, nagy valószínűséggel aljas indokból és politikai nyereségvágyból állította hamisan az a valaki, hogy a munkanélküliek nem is akarnak dolgozni. Ezzel ugyanis masszív támaszt szolgáltatott a fékezhetetlen zsigeri gyűlölethez a radikális jobboldalon és a rasszisták körében. Ez pedig megalapozza a politikai rasszizmus vádját. 

Magyarországon kizökkent az idő. A hagyományos demokrácia keretei között a pártharc ugyanis csupán a világnézetek versenye, a programok küzdelme. Nálunk azonban a megbélyegzéssel kizárták a riválisokat a tisztességes megmérettetésből. Így persze könnyű nyerni. És a lejtőn nincs megállás. S nincs ott politikai szabad verseny, ahol a hatalom elfoglalja az Alkotmánybíróságot, a médiarendszert, a bűnüldözést, és kiiktatja a társadalmi egyeztetést, nem mellesleg pedig az egyéni indítványok kiszolgálójává teszi a törvényhozást, oldalvást pedig kifosztja a nyugdíjpénztárakat, vagyis a fiatalok valamikori nyugdíjbiztonságát is feláldozza, nehogy kiderüljön, halandzsa volt, amivel a választásokon nyert. 

A lebukás ellen a lebuktatók kiiktatását választották. Mindenhova farfagyizó pribékek kerültek. A demokratikus intézmények megszállásának pedig a politikai rasszizmus lett az ideológiája. Azt halljuk már egy évtizede, hogy nem rivális a másik, hanem az ördög maga. Kommunista, tolvaj, oligarcha, bankár, lusta, ázsiai, bunkó. 

Tegyünk egy ellenpróbát! Nem generációs rasszizmus, amikor utcára küldik a bírókat, mert elmúltak 62? Nem rokkant-ellenes rasszizmus, amikor a sérülteket ingyenélőknek állítják be? Nem sanda politikai rasszizmus, amikor a törvényesen leszerelt korkedvezményes nyugdíjasok haszonlesőknek vannak beégetve? Nem üzleti rasszizmus, amikor a bankok bűnbankokká vannak bélyegezve? És a romák, akik nem is akarnak dolgozni? Az uniósok, úgy egyben, a multik pedig már szívlapáttal mérve. Mind a gyűlölet tárgyaivá váltak, akik már a lényükből eredően olyanok, hogy kirekesztendők. Olyan fajták. Ez is fajelmélet! 

Mi ez, ha nem a politikai rasszizmus? Minden más rasszizmusnak ezért kiváló táptalaja. 

Tényleg már csak az a kérdés, különös kegyetlenséggel vagy csupán kegyetlen különösséggel mérik ránk ezt a csapást azok ott, a maroknyi, egyre gazdagabb, kétharmad.